Mentési gyakorlat a kórházban
A rendezvényen részt vettek a Helyi Védelmi Bizottság, Mentőszervezet, Magyar Vöröskereszt, ÁNTSZ, Rendőrség, Állategészségügyi Igazgatóság, a Magyar Honvédség és a KÖTÉL Egyesület vezetői, tagjai.
A konferencián a katasztrófavédelmi helyzetekre való felkészülésről és a felszámolásban résztvevők közötti együttműködés fejlesztésének lehetőségeiről tartottak előadásokat a társszervek szakemberei.
A délutáni mentési gyakorlat a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórház szülészeti tömbjénél került megrendezésre. A feltételezés szerint a szülészet tetőterében tűz keletkezett. A tűz és a sűrű füst miatt a lépcsőházat nem tudják megközelíteni a betegek és a kórházi személyzet egy része. A bent rekedt emberek mentését az ablakokon keresztül a kaposvári tűzoltóság létraszerrel, a KÖTÉL Egyesület tagjai pedig egy speciális magasból mentési technikával, feszített kötélpálya segítségével végezte.
Ezt követően a résztvevők megtekinthették a kaposvári tűzoltóság és a KÖTÉL egyesület gyakorlaton használt technikai eszközeit, az igazgatóság Veszélyhelyzeti Felderítő Csoportjának felszerelését és a Magyar Honvédség műszaki mentő daruját.
Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online