Mindnyájunknak el kell menni...

"A lakosság egészségének javítása céljából az országgyűlés két éve fogadta el ...

A lakosság egészségének javítása céljából az országgyűlés két éve fogadta el az Egészség Évtizedének Nemzeti Népegészségügyi Programját Tizenkilenc alprogramjának gyakorlati megvalósítása, valamint az ehhez szükséges szervezeti keretek kialakítása már 2003.ban megkezdődött. Működésének országos és megyei tapasztalatairól lesz szó az alábbiakban.

A megelőzési programok nagymértékben építenek a megyei önkormányzatokra és a családorvosi szolgálatokra is. A tervek előkészítésében és megvalósításában dolgozók többek közt azért dolgoznak, hogy Magyarországon a születéskor várható élettartam – ami most nőknél 76, férfiaknál 68 év – 2010-ig három évvel növekedjen, megközelítse az Európai Unió ide vonatkozó átlagát, amelytől sajnos jelenleg messze elmaradunk. A programok finanszírozására tavaly – a megszorító intézkedések ellenére is– körülbelül 16 milliárd forint jutott. A népegészségügyi kockázatok csökkentésének egyik, talán legfontosabb módszere, a daganatos betegségek korai felismerésére irányuló rákszűrés. Eddig három területen indultak be a vizsgálatok, úgymint emlő-, méhnyak-, valamint 2004. januárjától lépcsőzetesen a vastag és végbélrák-szűrés. Ingyenes emlőszűrésre az ország egész területén van lehetőség: három újabb, komplex emlőszűrő központ létesítésével sikerült az ország teljes területét lefedni. A szűréseken a behívottak megközelítőleg 60 százalékos arányban (országos adat) vesznek részt, ami nemzetközi szinten is jó eredménynek számít. Nógrádban tavaly kissé rosszabb képet mutatott a részvételi arány annak ellenére, hogy 2002-től Salgótarjánban is szűrnek. A tapasztalatok vegyesek: akiket már egyszer behívtak és nem jelentkeztek a vizsgálatokra, azok közül az újbóli megszólításra minden negyedik vagy ötödik megy el mammográfiára. Két évvel ezelőtt városon belül mintegy hatvan százalékos vagy annál is jobb arányú volt a szűrés. A megye távolabbi településeiről behívottak részvételi aránya ennél kisebb. "

(Forrás: www.nmedia.hu)