Néhány a 29-ből
Jól jellemzi az új politikai, kormányzati és gazdasági rendszer alapjait megteremtő törvények és tervezett intézkedések tartalmát az előbbi illyési idézet. A döntésekét, melyek versenyképessé teszik Magyarországot, melynek lakói ",,nem bírják a homályt sem a börtönben, sem a gondolatban"! - mondta Heintz Tamás, majd hozzátette: A spekuláció, a ",,homály" helyett a munkára épülő gazdaság felépítése az első feladat, melynek döntéseit azonnal bírálni kezdték az ellenzék kőkorszakbeli ikonjai, így a leköszönő MSZP elnök is. Úgy tűnik, még mindig nem értették meg: az áprilisi választásokon őket elzavaró szavazók világosan kifejezték: elég volt! A döntések világosak: az új gazdasági rendszer alapját a megerősödő magyar kis és középvállalkozások jelentik, hiszen ők alkotják a magyar gazdaság gerincét, és ezt a gerincet alaposan meg kell erősíteni. Ha a vállalkozások erősek lesznek, a társadalom nehezebben mozduló, szegényebb rétegei is jobban járnak. Ezért a kormányzat a vállalkozások társasági adóját csaknem a felére csökkenti, a Széchenyi Kártya programot kibővíti, hogy az beruházásra és pályázati önerőre is felhasználható legyen, továbbá az európai uniós forrásokat átrendezi a kis- és közepes vállalkozások javára. Ezek a döntések több mint hatezer kaposvári vállalkozást hoznak lényegesen kedvezőbb helyzetbe, ami az alkalmazottakkal és a családtagokkal együtt több tízezer ember helyzetén javíthat rövid időn belül.
Ha a spekulációt meg akarjuk szüntetni, akkor azt a gazdaság minden szintjén meg kell tenni! A látszat-minimálbéres, szürke gazdaság felé hajló foglalkoztatást ezért kell felszámolni. Az új rendszerben sem a munkaadónak, sem a munkavállalónak nem lesz érdeke "zsebből-zsebbe" rendezni a fizetések egyetlen forintját sem, mert az arányos, spekuláció mentes közteherviselés is ezt követeli meg mindannyiunktól - folytatta a fideszes politikus. - Az adórendszeren kívüli kereset, vagyis az adózott jövedelemből való munkalehetőség biztosítása is a tiszta viszonyok megteremtését szolgálja, éppen úgy, mint az alkalmi foglalkoztatás feltételeinek egyszerűsítése. Ez a döntés az idénymunkát vállalók részére jelent gyors és megnyugtató változást.
Emlékeznek még Lendvai Ildikó gyakran idézett ígéretére 2002-ből? Hát, most valóban nem lesz gázár emelés, mert a kormány a közüzemi díjak emelését megtiltó moratórium elrendelését és tárgyalások megkezdését kezdeményezi az ármegállapítás új rendszeréről.
Végül még egy intézkedésről beszélnék, melyről szomorúan értesültek azok, akik most milliárdos közpénzek ellopásának gyanúja miatt vannak hűvösön. Olcsóbban megúszták volna a vagyonátmentést, ha tudják előre, hogy megszűnik a vér szerinti egyenesági rokonok közötti örökösödési, ajándékozási illeték. Legalább ennyit már visszafizettek!
Összegezve: az intézkedések egyértelműen a hétköznapi emberek, a hangos többség érdekeit szolgálják, minden ezt cáfolni látszó, kétségbeesett szocialista rémisztgetés ellenére - zárta tájékoztatóját a képviselő.
Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online
Heintz: Nagy mértékben csökkennek az adók