Nem a kötvény okozza a bajt

Nem csak a hitelt felvett magánemberek kerültek bajba a forint árfolyama miatt, hanem több önkormányzat is. Van, amelyik teljesen csődbe jutott, de olyan is, amelyik még kötvényt sem bocsátott ki, hogy rendezze anyagi helyzetét. Ezzel kapcsolatban kérdezte az MR1 Kossuth Rádió Déli Krónikája Szita Károlyt.

Két éve az önkormányzatok közül több kiállt a kötvénykibocsátásra alapuló fejlesztéspolitika mellett. Szita Károly, a Fidesz önkormányzati tagozatának elnöke, Kaposvár polgármestere azonban úgy véli: nem ők buzdítottak kötvény kibocsátásra, belekényszerítették a településeket ebbe.

Nem a kötvénykibocsátás adósítja el az önkormányzatokat

 

Az elmúlt kilenc esztendőben 800 milliárd forinttal csökkentették az önkormányzatok költségvetését, mint hogyha eu-s forrásokat kívántak igénybe venni, vagy önmaguk akartak utat, járdát építeni, vásárcsarnokot kialakítani, akkor kénytelenek voltak fejlesztési forrásokhoz nyúlni, és erre egyetlen egy lehetőség volt, mégpedig az, hogy kötvényt bocsátanak ki. Kaposvár 5 milliárdos kötvényt adott ki beruházásokra, és eddig 510 millió forint a kamatnyereségük. Ősztől kezdődik a tőketörlesztés, de Szita Károly szerint nem lesz gondjuk ezzel.


Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online