Nyolcvan program az adventi időszakban

A Somogy megyei székhelyen koncertekkel, vetélkedőkkel és egyebek mellett kézműves vásárral is várják az érdeklődőket advent időszakában.

Idén a Rippl-Rónai Múzeum, a Csiky Gergely Színház, a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár, továbbá civilszervezetek közreműködésével megrendezett Kaposvári Advent keretében 80 programot tartanak. A központi helyszín a Kossuth téren, a karácsonyfa közelében felállított Pajtaszínház lesz, ahol elsősorban helyi kórusok, együttesek, hagyományőrzők mutatkoznak be.

 

Kaposvári Advent

 

 

A programok között szerepel a Mikulás tusa elnevezésű ügyességi játék, a Csillagtestvérek éjszakáján elhunyt gyermekekről emlékeznek meg, motoros mikulások vonulnak fel, és nem utolsó sorban ajándékosztása is sor kerül. Az adventi vásárban 27 pavilont állítanak fel, a kézművesek és a vendéglátósok a Fő utcán és a Rippl-Rónai Múzeum belső kapualjában várják a vásárlókat.  A Kaposvári Advent december 18-án este a negyedik gyertya meggyújtásával és fényfestéssel ér véget, a vásár december 23-án zárja be kapuit.

 

/T.D.