Nyugdíjasfórum
Nyugdíjas fórumot szervezett tegnap Salgótarjánban a bányászszakszervezet Nógrád megyei nyugdíjasbizottsága.
Filkor Balázs elnök a múlt évi munka és az idei tennivalók összegezése során elmondotta, tevékenységükre az EU-csatlakozás előkészítése, az érdekvédelem és a bányászhagyományok ápolása volt jellemző.
Jelentős volt azok száma, akik segítségükkel méltányossági alapon nyugdíjemelést kaptak, a bányászok megyei és országos alapítványa pedig mintegy 800 ezer forinttal támogatta a rászoruló idős embereket. Száznál több rokkant, beteg bányász gyógyult, pihent Sikondán a szanatóriumban. Több településen avattak emlékhelyet és a szakszervezet kezdeményezésére Salgótarjánban szakértői bizottság jött létre a bányamúzeum, mint az EU-ba viendő hozományunk bővítésére, felújítására. A csatlakozással összefüggésben javasolta, hogy a városi önkormányzattal összefogva május elsejét – az ország uniós csatlakozásának napját – egész napos programmal tegyék ünneppé Salgótarjánban, amely később hagyománnyá is nemesedhet.
Hámori István Péter, a BDSZ alelnöke a bányászat helyzetéről, a szakszervezet tevékenységéről tájékoztatta a résztvevőket. Majd arról a megállapodásról beszélt, amelyet a kormányzattal kötöttek még az elmúlt év őszén a villamos energia piacnyitása miatt nehéz helyzetbe került vállalatok, szervezetek helyzetének rendezésére. A cél az, hogy a bányák bezárása után is megmaradjanak a közösségek, az intézmények és szervezetek működési feltételei. Szólt a különböző pályázati lehetőségekről és arról, hogy szakembereik segítenek, hogy az alapszervezetek sikeresen pályázzanak.
Puszta Béla országgyűlési képviselő, Salgótarján polgármestere a kormány időspolitikájáról, a megye, benne Salgótarján fejlesztési lehetőségeiről szólt. Hangsúlyozta, a kormány adósságot törleszt, amikor a ciklus végéig folyamatosan teljesíti vállalásait. Addig kifizetik a 13. havi nyugdíjat, nő az özvegyek ellátása, visszaállították a méltányossági nyugellátást. A megyeszékhelyről szólva a 18–20 százalékos munkanélküliség folyamatos mérséklését, az újabb munkahelyek mellett a kereskedelem és szolgáltatás, az infrastruktúra fejlesztését, a felsőfokú képzés bővítését és 60 bérlakás építését mondta legfontosabbnak.
Ezt követően több kérdés hangzott el az uniós csatlakozás előkészületeiről, a szakszervezetek pályázati lehetőségeiről, a 21-es főút korszerűsítéséről és felvetődött egy baloldali klub létrehozásának igénye is.
Kovács László, a BDSZ Nyugdíjas Választmányának elnöke a biztos energiaellátás érdekében alaperőmű építését tartotta szükségesnek és felhívta a figyelmet a civil alapprogram megállapításaira, a civil szféra növekvő szerepére, munkájuk feltételeinek biztosítására.
Nógrád Megyei Hírlap