Összehangolt fejlesztések

Nemzetközi konferenciának adott otthont tegnap Salgótarján, amelyet a nógrádi megyeszékhely és Besztercebánya közösen szervezett, s ahol a meghívott városok képviselői beszámolhattak gyakorlati tapasztalataikról és az általuk megvalósított tervek európai uniós finanszírozásáról.
A konferencia célja volt, hogy a résztvevők tapasztalatokat cseréltek az uniós előcsatlakozás finanszírozási lehetőségeiről. A négynapos rendezvényen – Salgótarján és Besztercebánya mellett – hazánkból még Dabas, Szlovákiából Losonc, Nagy-Britanniából Durham, Lengyelországból Radom és Tarnobrejz, Bulgáriából pedig Montana városok vettek részt. Salgótarján csupán egyik állomása volt a konferenciának, ahol Méhes András, a város alpolgármestere fogadta a vendégeket.

Puszta Béla polgármester, országgyűlési képviselő köszöntötte a konferencia résztvevőit a városházán, aki egyebek mellett elmondta: az Európán belüli együttműködés nemcsak országok és kormányok közötti kapcsolatrendszerben fontos, hanem a térségi és települések közötti együttműködések is kiemelt jelentőséggel bírnak.

– Városunk azért fejleszti kapcsolatrendszerét, hogy kamatoztatni tudja már megszerezett tudását – hangsúlyozta a polgármester, s hozzátette: Salgótarján beépült a terület- és településfejlesztés hazai és nemzetközi vérkeringésébe Ezek után ismertette a vendékekkel a városfejlesztés fő stratégiai irányait. A továbbiakban pedig kiemelte: sem Losonc, sem pedig Besztercebánya nem konkurensei a nógrádi megyeszékhelynek.

– Cél, hogy összehangolt fejlesztési elképzelésekkel nagyobb lépéseket, gyorsabb előrehaladást érjünk el – fogalmazta meg.

Az előcsatlakozás finanszírozási tapasztalatairól a bolgár vendégek tartottak előadást, melynek keretében bemutatták Montana város történelmét, jelenlegi gazdasági, infrastrukturális helyzetét, továbbá felvázolták azokat az EU-s pályázati lehetőségeket, amelyeket folyamatosan igénybe vesznek.

Az ipari parkot a Salgó Vagyon Kft. főmérnöke, Seres Róbert mutatatta be a vendégeknek, majd pedig Méhes András előadást tartott a város és kistérségének regionális és nemzetközi kapcsolatrendszeréről, a megyeszékhely kiemelt nagyberuházásairól, a környezetvédelem, valamint a humán területen tett lépésekről. A program részét képezte továbbá egy Beszterce-lakótelepi látogatás is, mivel a napokban lesz 25 év éve, hogy a testvérvárosról, Besztercebányáról elnevezték a lakótelepet.


Nógrád Megyei Hírlap