Palóc úton Európába
Konferencia kultúráról, turizmusról, környezetünkről.
A „Palóc út” nem egy új turisztikai termék, ami eddig nem volt, hanem egy szisztéma, egy forma, amely a létező értékekre alapozva az eddigieknél szervezettebben tárja majd a palóc kultúra értékeit a nagyközönség elé – fogalmazta meg Kiss János, a Heves Megyei Önkormányzati Hivatal nemzetközi kapcsolatok és idegenforgalmi iroda vezetője, tegnap a Nógrád Megyei Közművelődési és Turisztikai Intézet konferenciáján. A rendezvényen egyebek mellett szó esett a salgói vár helyreállításáról, valamint bemutatták megyénk turisztikai honlapját is.
Kiss János – aki a „Palóc út”-ról, azaz a tematikus turisztikai útvonal kialakításáról tartott előadást – beszámolt a Heves és Nógrád megye öszszefogásával elindult kezdeményezés főbb állomásairól. Elmondta: a három ütemben megvalósítható „Palóc út” első szakaszában a cél, a palócsághoz kötődő adottságok bemutatható, „fogyasztható” már összegyűjtött palóc értékek áttekintése, rendezése a két megyében. Említést tett továbbá a vonzerők és szolgáltatások összefűzéséről és a fizikailag bejárható optimális útvonalajánlatok kialakításáról. A második ütemmel kapcsolatban elmondta, hogy új települések bekapcsolódását is lehetővé tenné a tematikus útba, a harmadik szakaszban pedig a szlovákokkal való együttműködést célozza meg. Mint az a konferencián elhangzotta Palóc úttal kapcsolatos szakmai anyag ez év júniusára készülhet el.
A salgói vár helyreállításáról és fejlesztési elképzeléseiről Vágvölgyi Ferencné, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság megyei kirendeltségvezetője számolt be, felelevenítve a vár történetét és az 1997-től lezajlott rekonstrukciós munkálatokat. Mint elhangzott, 1997 és 2003 között a vár felújítására fordított költségek közel 97 millió forintba kerültek, a további fejlesztési elképzelések programtervének becsült költsége pedig 150 millió forint.
Nógrád megye elkészült honlapját Teszár Tamás, a Teszár Térképészeti Kft. ügyvezető igazgatója mutatta be a konferencia résztvevőinek. A honlap, (www.nogradtour.hu) a Nógrád Megyei Közművelődési és Turisztikai Intézet segítségével jött létre, melynek forrását 60 százalékban a megyei közgyűlés, 40 százalékban pedig a regionális idegenforgalmi intézmény biztosította.
Nógrád Megyei Hírlap