Pályázati felhívás
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata az Oktatási Minisztériummal együttműködve pályázatot hirdet a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj 2005. évre vonatkozó elnyerésére.
"A" típusú pályázatra azok az önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkező hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek, akik a Felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvényben meghatározott képzési időn belül állami felsőoktatási intézményben, illetve az Oktatási Minisztérium és az intézmények közötti megállapodás alapján nem állami felsőoktatási intézményben folyó nappali tagozatos, államilag finanszírozott, első alapképzésben, első kiegészítő alapképzésben, első szakirányú továbbképzésben, vagy első akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzésben vesznek részt. A 12/2001.(IV.28.) OM rendelet értelmében nem részesülhetnek Bursa támogatásban a katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények hallgatói.
"B" típusú pályázatra azok az önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkező hátrányos szociális helyzetű fiatalok (a 2004/2005. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolások, illetve felsőfokú diplomával nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe még felvételt nem nyert érettségizettek) jelentkezhetnek, akik a 2005/2006. tanévtől kezdődően állami felsőoktatási intézményben, illetve az Oktatási Minisztérium és az intézmények közötti megállapodás alapján nem állami felsőoktatási intézményben folyó nappali tagozatos, államilag finanszírozott első alapképzésben, vagy első akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzésben kívánnak részt venni.
A pályázók közül csak azok részesülhetnek ösztöndíjban, akik felsőoktatási intézménybe felvételt nyernek és tanulmányaikat a 2005/2006. tanévben ténylegesen megkezdik.
A pályázati kiírás megtekinthető, Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláin, a hivatal honlapján: www.kaposvar.hu, valamint a Kapos TV képújságjában.
Pályázat benyújtási határideje: 2004. szeptember 30-tól, 2004. október 22-ig.
Pályázathoz szükséges formanyomtatványok beszerezhetők a Polgármesteri Hivatal Szociális és Gyámügyi Irodáján (Kaposvár, Noszlopy G. u. 5.).