Példaértékű együttműködés
Emellett tudományos konferenciák közös szervezése, a cigányságot érintő kulturális antropológiai programok megvalósítása a célja az együttműködésnek.
Bogdán Imre romológus, a kisebbségi önkormányzat elnöke szerint az együttműködés hozzájárulhat ahhoz, hogy a többségi társadalom betekintést kapjon a cigányság történetével foglalkozó kutatásokba, egyúttal erősítheti a roma fiatalok identitástudatát. Ősszel, de legkésőbb jövő év tavaszán szeretnének egy kiállítást rendezni, amely bemutatja a cigányság életét, történetét, kultúráját.
Költő László, a múzeum igazgatója példaértékűnek nevezte az együttműködésről szóló megállapodás aláírását, majd hozzátette: nincs tudomása arról, hogy másutt lenne hasonló kezdeményezés. A jövőben pedig nagyobb figyelmet fordítanak a cigánysággal kapcsolatos kutatásokra, gyűjtésekre és keresik a közös pályázatok lehetőségét.
Bősze Sándor, a megyei levéltár igazgatója hozzátette: két munkatársuk is foglalkozott a cigányság történetének, kultúrájának kutatásával. Reményét fejezte ki, hogy az együttműködés gazdagítja az eddigi ismereteket a cigányságról, amelyhez a levéltár középkortól kezdődően rendelkezésre álló írásos dokumentumai is hozzájárulnak.
Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online
Forrás: MTI
Bogdán Imre romológus, a kisebbségi önkormányzat elnöke szerint az együttműködés hozzájárulhat ahhoz, hogy a többségi társadalom betekintést kapjon a cigányság történetével foglalkozó kutatásokba, egyúttal erősítheti a roma fiatalok identitástudatát. Ősszel, de legkésőbb jövő év tavaszán szeretnének egy kiállítást rendezni, amely bemutatja a cigányság életét, történetét, kultúráját.
Kunffy Lajos képeit rendszeresen kiállítják Kaposváron