Salgótarján, a honvédő város
"Nógrád megye északi határai megvédésének 85. évfordulója előtt tisztelgő tudományos emlékülés volt csütörtökön a Nógrádi Történeti Múzeumban.
Ezzel egy időben a múzeum korabeli dokumentumaiból válogatott „Történelem lapjai” elnevezésű kamarakiállítás is nyílt.
– Minden településnek tisztában kell lenni a múltjával. Mikor megválasztottak polgármesternek, első megnyilvánulásomban azt mondtam: a folytonos visszatekintgetés akadályoz minket abban, hogy előre tudjunk haladni – mondta köszöntőjében Puszta Béla, Salgótarján polgármestere, aki kitért arra is, hogy nem csak a boldog pillanatokról, de a legtragikusabb napokról is meg kell emlékeznünk. Az 1919-es honvédő harcokat pedig be kell illeszteni a közgondolkodásba, mert az egész ország szempontjából jelentős volt az, amit a salgótarjáni munkások és tisztek véghezvittek. – Az 1919. májusi események méltóak arra, hogy a város önmagát honvédő városnak nevezhesse – fogalmazott Puszta Béla, majd elmondta, hogy az emlékülésen elhangzott előadásokból kiadványt szeretnének készíteni és a továbbiakban az egykori emlékműveket felújítani.
Dr. Szvircsek Ferenc múzeumigazgató „Salgótarján a 19–20. század fordulóján” című előadásában beszélt a „jelentéktelen kis palóc falu” fellendüléséről, az ipar betelepüléséről, a „vasasokról” és a bányászatról, mely több évtizeden keresztül meghatározó volt a település életében. Dinamikusan fejlődő ipari település volt Salgótarján – egykori „becenevén” – a „magyar Birmingham”, a 19–20. század fordulóján."
Forrás: www.nmedia.hu