Tűbe fűzték a támogatást
"Több mint kétszáz dolgozó munkahelye volt a tét a kaposvári ruhagyárban.
A Munkaügyi Minisztérium 30 millió forint munkahelymegőrző támogatást adott.
Nehéz időszakot tudhat maga mögött az egykor szebb napokat látott kaposvári ruhagyár. Az elmúlt években általában csak akkor kerültek az újságok hasábjaira, ha valami gond volt. Abból pedig adódott. Legutóbb már a maradék több mint kétszáz ember munkája vált kérdésessé. A tavasszal változott a helyzet. Nem a nehézségek múltak el, hanem megcsillant a remény. A megalakult Kaposvári Ruhagyár 2004 Kft vezetésével sikeres kilábalási programot készítettek; immár sokadszor szabták át a ruhagyárat. A folyamatos szervezeti változások és a piackutatás azonban meghozta a gyümölcsét. A cég vezetőinek kitartó munkáját dicséri, hogy a piaci lehetőségek kedvezően alakultak."
Forrás: (www.somogyihirlap.hu)