Támogatás a tűzoltóknak
"Fejlesztés - Új gépjárműfecskendő érkezik Kaposvárra és Tabra
Lamperth Mónika belügyminiszter javaslatára - a kormány egyetértésével - minden önkormányzat megkapja a tűzoltók személyi juttatásának hatszázalékos emeléséhez szükséges központi támogatást. A belügyminisztérium közleményéből kiderül: a hivatásos szolgálatot teljesítők - a köztisztviselőkhöz hasonlóan - az idén azzal, hogy 35 ezer forintra emelkedett az illetményalapjuk, hatszázalékos béremelésben részesültek. Az önkormányzatokkal tavaly kötött megállapodásnak megfelelően ennek negyedét a helyhatóságok biztosítják, ám a belügyminisztériumhoz intézett önkormányzati megkeresésekből kiderült, hogy ez gondot jelent a gazdálkodásukban. A belügyminiszter ígéretet tett arra, hogy a béremeléshez szükséges csaknem 750 millió forintos fedezetet június végéig megkapják az önkormányzatok. "
(Forrás:www.somogyihirlap.hu)
(Forrás:www.somogyihirlap.hu)