Tényekkel a Napsugár óvodáról
A salgótarjáni polgármesteri hivatal oktatási irodájának közleménye.
A Nógrád Megyei Hírlap március 4-i számában „Nem jut elég fény a Napsugár óvodára” címmel cikk jelent meg, amelyben dr. Thassy Gábor városi mb. tiszti főorvos az önkormányzat kapcsolatfelvételét hiányolta a csoportok újraindításáról.
A polgármesteri hivatal oktatási irodájának tájékoztatása szerint nevezett óvoda esetében nem új épületátadásról van szó, hanem már évtizedek óta színvonalasan működő, több száz óvodást szeretettel, példaértékűen nevelő intézményről, amelyik 1961 augusztusától 3 csoportban 1972-től 5 csoportban, majd 1975-től 6 csoportban fogadta a gyerekeket. Az óvodában további 2, jelenleg szünetelő csoport újraindítására van lehetőség. Az ÁNTSZ eddig is rendszeresen végzett közegészségügyi vizsgálatot, s nem állapított meg alapvető hiányosságokat. A cikkben jelzettek, valamint, hogy nem jut elég fény a gyerekek számára kijelölt csoportszobákba, eddig sem jelentett olyan problémát, amely az óvoda működését akadályozta volna. A tisztiorvos úrnak a szülők kérésére lefolytatott soron kívüli vizsgálata és az arról készült jegyzőkönyve sem állapít meg olyan tényt, ami a további működést akadályozná, a kisebb hiányosságok pedig a nevelési év kezdésére rendezhetők.
Az önkormányzat az óvodai igazgatósággal együtt a gyermekek elhelyezését a szülőkkel együttműködve, személyes egyeztetéssel, a lehető legjobb megoldásokat keresve kívánja rendezni. Azt pedig a magunk részéről sajnáljuk, hogy az mb. városi tiszti főorvos a szülők kérésére az önkormányzatot megkerülve folytat soron kívüli vizsgálatokat, tesz egyoldalú nyilatkozatot.
Nógrád Megyei Hírlap