Tortaügy: a központi ügyészség vizsgálja

Alig egy hete történt a salgótarjáni városházán, hogy a közgyűlésen az egyik felháborodott szülő tortát vágott Puszta Béla polgármesterhez, amelyből jócskán jutott a város jegyzőjének is.
A rendőrség megindította az eljárást, amelyet később a törvényben foglaltaknak megfelelően átvett az ügyészség. A vélemények megoszlanak: garázdaságról, hivatalos személy elleni erőszakról, vagy tettleges becsületsértésről van-e szó? Van olyan vélemény is: nem szerencsés, hogy a rendőrség hivatalból indított eljárást.


– Ha ez egyszerű tortadobálás lett volna a polgármesteri hivatal folyosóján vagy kinn az utcán, az tettleges becsületsértés lehet, amely magánindítványra üldözendő a sértett feljelentése alapján – mondta Juhász István rendőr ezredes, a salgótarjáni rendőrkapitányság vezetője. – Garázdaság címén indítottuk az eljárást, mert a cselekmény megbotránkozásra, riadalomkeltésre alkalmas volt: ennek viszont az a törvényi feltétele, hogy előzmény nélküli legyen. Ennek az „önkormányzati zsúrpartinak” viszont volt előzménye: végül azért nem lett garázdaság, mert a hely, a helyszín, a körülmény az, amit a kihallgatásoknál és a helyszíni szemle során állapítottunk meg. Ezért változott meg a minősítés garázdaságról hivatalos személy elleni erőszakká.

A rendőrkapitány elmondta: a városházáról kapták az értesítést, a jegyző jelentette be a történteket. A bejelentés alapján a rendőrség köteles intézkedni, így mentek ki a rendőrök a helyszínre. Hogy milyen cselekmény valósult meg, azt a körülmények, a bizonyítékok határozzák meg. A helyszínen a kihallgatások során tudták meg, hogy motivált cselekményről van szó, ezért már nem garázdaság, hanem hivatalos személy elleni erőszak címén folyt az eljárás, hiszen a városháza tanácskozótermében történt, egy olyan döntést követően, amelyet a polgármester – aki egyébként országgyűlési képviselő is, így kiemelt védettségű személy – illetve a képviselő-testület hozott. Juhász István elmondta azt is: bár egyetértenek a átminősítéssel, nem a rendőrség, hanem az ügyészség minősítette a bűncselekményt, amely az új büntetőeljárási törvény alapján az ügygazda.

– Összefoglalva tehát, az ügyészségi nyomozóhivatal folytatja az eljárást – mondta Juhász István. – Arra a politikusi nyilatkozatra, hogy milyen alapon indított eljárást a rendőrség, egyszerű a válasz: törvény adta kötelezettségünkből adódóan ezt kellett tennünk.

– Az üggyel kapcsolatos iratokat a Nógrád Megyei Főügyészség hatásköri okokból a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatalhoz terjesztette fel – válaszolta lapunk kérdésére dr. Bóna Gyula, a Nógrád Megyei Főügyészség sajtószóvivője. – Ugyanis a közjogi tisztség betöltésén alapuló mentességet élvező személy – ilyen az országgyűlési képviselő is – sérelmére, illetőleg működésével kapcsolatban ellene elkövetett bűncselekmény miatt az új büntetőeljárási törvény szerint az ügyészség erre kijelölt szervezeti egysége jogosult eljárni, ez pedig a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal. Ők fognak majd dönteni arról, hogy fennáll-e a hivatalos személy elleni erőszak gyanúja, vagy a cselekményt átminősítik más bűncselekmény-kategóriába.


www.nmedia.hu