Továbbra is tilos guberálni Kaposváron
Kaposváron pénzbírsággal sújtják azokat, akik a város területén guberálnak. Az állampolgári jogok biztosa erről értesülve részletes tájékoztatást kért a város jegyzőjétől, aki úgy válaszolt, hogy az önkormányzat környezetvédelmi és közegészségügyi okok miatt már 1992 óta szankcionálja a guberálást. A hulladékgyűjtőkben guberálók ugyanis kiszórják a szemetet, beszennyezik a környezetet, sértik az ott élők érdekeit, tulajdonhoz való jogukat. A jegyző szerint nem a köztisztaságot és közegészségügyet sértő magatartást kell legalizálni, hanem a szociális ellátórendszer keretén belül kell segítséget nyújtani a rászorultaknak. A guberálás miatt az elmúlt négy és fél évben több mint 900 feljelentés érkezett
Szabó Máté országgyűlési biztos jelentésében hangsúlyozta, hogy az önkormányzati rendelet formai szempontból ugyan nem kifogásolható, ám egy demokratikus jogállamban jogszabály, különösen egy önkormányzati rendelet sem tilthat tetszőlegesen bármely magatartást. Véleménye szerint a guberálás sok esetben az alapvető szintű megélhetés csaknem egyetlen legális lehetősége, az éhezés alternatívája, és már a szociális ellátórendszer minimálisan sem képes ezen egyének megsegítésére. Az ombudsman megállapította, hogy a fennálló jogi helyzet miatt sérül az érintettek emberi méltósághoz való joga, ezért felkérte az önkormányzat képviselő-testületét, hogy vizsgálja felül és helyezze hatályon kívül a szabálysértésekről szóló rendeletének vizsgált szakaszát.
Dr. Kéki Zoltán címzetes főjegyző közleményében kifejti, hogy az Országgyűlési Biztos álláspontját tiszteletben tartja, ugyanakkor érvelése nem győzte meg, álláspontja változatlan.
- A "kiszolgáltatott helyzetben lévő, társadalmi ellenérzésektől sújtott személy"-nek véleményem szerint nem a guberálás az alapjoga. Nem a romlásnak indult ételmaradékok elfogyasztása, nem a saját és környezete egészségére veszélyes fertőző anyagok válogatása, nem idegen tulajdonú edények tartalmának turkálása és nem a környezet szennyezése az alapjoga, hanem a tisztes emberi lét, az emberhez méltó szociális ellátás.
Kaposváron a guberálás nem az "alapvető szintű megélhetés egyetlen lehetősége", nem az "éhezés alternatívája" az érintettek részére. Az Önkormányzat minden munkaképes rászorult részére munkalehetőséget kínál. Az éhezők felkereshetik az ingyenkonyhát, a hajléktalanszállót. Melegedő és egyéb szociális intézmények kapui állnak nyitva előttük. Önkormányzatunk számára a jogalkotási cél nem a városkép védelme, nem a helyi lakosok közérzetének javítása volt - bár ez sem mellékes -, hanem elsősorban a guberáló ember és környezetünk, egészségünk védelme.
Kaposvár a guberálás tiltását választotta úgy, hogy óvja és segíti a magukon segíteni nem tudókat. Meggyőződésem, hogy ez a helyes út és nem a kiszolgáltatott, megalázó helyzetet elmélyítő legalizáció az emberi alapjogokra hivatkozva.
Közleménye végén még megjegyzi, hogy Kaposvár polgármesterének is hasonló az álláspontja: Kaposváron tilos továbbra is guberálni.
A guberálás tiltásáról szóló önkormányzati rendeleti szabályozás felülvizsgálatára és hatályon kívül helyezésére irányuló ombudsmani felkérést, továbbá a vizsgálati jelentést a 2010 június 10-i Közgyűlés elé terjeszti Kaposvár városa.
Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online
Szabó Máté országgyűlési biztos jelentésében hangsúlyozta, hogy az önkormányzati rendelet formai szempontból ugyan nem kifogásolható, ám egy demokratikus jogállamban jogszabály, különösen egy önkormányzati rendelet sem tilthat tetszőlegesen bármely magatartást. Véleménye szerint a guberálás sok esetben az alapvető szintű megélhetés csaknem egyetlen legális lehetősége, az éhezés alternatívája, és már a szociális ellátórendszer minimálisan sem képes ezen egyének megsegítésére. Az ombudsman megállapította, hogy a fennálló jogi helyzet miatt sérül az érintettek emberi méltósághoz való joga, ezért felkérte az önkormányzat képviselő-testületét, hogy vizsgálja felül és helyezze hatályon kívül a szabálysértésekről szóló rendeletének vizsgált szakaszát.
Kaposváron nem ez az egyetlen megélhetési mód