Védekezzünk a fémtolvajok ellen!

"Az utóbbi időben Magyarországon, így Nógrád megyében is jelentősen megnövekedett a fémtolvajlások száma...

Az utóbbi időben Magyarországon, így Nógrád megyében is jelentősen megnövekedett a fémtolvajlások száma. Az okok sokrétűek és összetettek: az egyik ok például az, hogy egyre többen vannak, akik ebből próbálnak megélni.

Csábító a számukra az is, hogy mind a színes-, mind a normál fémeknek viszonylag magas a felvásárlási ára, illetve nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy könnyen lehet ezeket a fémeket értékesíteni. Sok olyan fémfelvásárló telep van, ahol nem ellenőrzik a bevitt anyag eredetét.

A fémtolvajlások nemcsak a tulajdonosnak okoznak károkat, hanem több embernek is: gondoljunk csak arra, amikor ellopják a villanyvezetéket, s áram nélkül marad az érintett szakasz. Balesetveszély alakul ki, ha ellopják a csatornafedelet, mint ahogyan balesetveszélyes az is, ha levágják egy híd korlátját. "

"A rendőrség felhívja a felvásárolók figyelmét is a fokozottabb odafigyelésre: nehezen hihető, hogy csatornafedélhez, villanyvezetékhez legális úton jutott valaki, nagyobb a valószínűsége, hogy bűncselekményből származik. Aki átveszi, az az orgazdaság bűncselekményét követi el, tehát az a felvásárló, aki nem elég körültekintő, maga is bűnelkövetővé válhat."

(Forrás: www.nmedia.hu)