Viszálykodás helyett együttműködést!

"A strandon zajló Vidám Vásár első napján, augusztus 20-án a szabadtéri színpadon az ünnepi kenyérszegést megelőzően Puszta Béla polgármester, országgyűlési képviselő szólt az egybegyűltekhez.
– Már 1222-ben, az Aranybullában megfogalmazták, hogy „a szent király napját minden esztendőben tartozunk megülni”. Az ősi ünnepet bár eltérő tartalommal és módon, de mindig megtiszteltük. Az idei azonban az első olyan augusztus huszadika hazánk számára, amelyet az Európai Unióban ünneplünk. Úgy is fogalmazhatunk, hogy most vált valóra Szent István álma – hangsúlyozta a polgármester, aki arról is szólt, miszerint a magyarság számára nincs más út, mint a haladó európai nemzetek útja.

– Az államalapítás nehéz feladatának István megkoronázása nem a végét, sokkal inkább a kezdetét jelentette. Ma sincs ez másképp – mondta a városvezető, kiemelve, hogy az európai közösségi élet csak most kezdődött el számunkra. "

Forrás: www.nmedia.hu