Víz a Marson – Sci-fi-találkozó
"A tudomány híreivel várta az érdeklődőket a salgótarjáni Avana Egyesület rendezésében megtartott XXIV. országos sci-fi-találkozó vasárnap délelőtti záróeseményének előadása.
A József Attila Művelődési Központban Csák Balázs csillagász a Mars-kutatás legújabb eredményeiről, egyebek mellett arról számolt be: „most már bizonyítottnak látszik, hogy volt, s ma is van víz a bolygó felszínén”.
Másfélszer olyan messze van a Naptól, mint a Föld, de miért olyan érdekes a Mars? Összetétele mennyiben különbözik bolygónkétól? Geológiailag aktív-e? Sikeres volt-e az eddigi – összesen harmincnégy – űrszonda küldetése és mennyiben? – Csák Balázs egyebek mellett ezekre a kérdésekre adott választ előadásában.
Ezután Bihari Pétert hallgatták meg a jelenlévők arról, hogyan és miért cserélődnek fel az idősíkok a tudományos-fantasztikus irodalomban?
A zárónap programja díjak átadásával folytatódott: a rendezők képzőművészeti és – Preyer Hugo emlékére – novellapályázatot hirdettek. Az előbbi kategória iránt a korábbi évekhez viszonyítva most kevesebben érdeklődtek, az utóbbira viszont ötvenhat pályamunkát nyújtottak be. A művelődési központ klubjában a képzőművészeti alkotásokat kiállították, ezeket néhány napig még láthatják az érdeklődők."
Forrás: www.nmedia.hu