Volt kormányfő a határon
"Salgótarján is állomása lesz Orbán Viktor volt kormányfő, a Fidesz-MPSZ elnöke országjáró körútjának.
Egykori miniszterelnökünk május 24-én, hétfőn érkezik a nógrádi megyeszékhelyre, ahol többek között az európai parlamenti választásokkal kapcsolatos kérdésekről esik szó.
Az iraki misszió a foglyok megkínzása után erkölcsileg már nem vállalható, a magyar katonáknak haza kell jönniük – foglalt állást a hét elején Orbán Viktor, a Fidesz elnöke azután, hogy egyórás eszmecserét folytatott az Európai Unió tagországainak nagyköveteivel Budapesten.
– Mi úgy ítéljük meg, és számos európai ország is így látja, hogy a demokrácia építése és az emberi jogok megerősítése érdekében vállalt missziónk immáron teljesíthetetlen – jelentette ki a volt kormányfő."
Forrás: www.nmedia.hu