25 éves évfordulós ünnepség a Somogy Megyei Önkormányzat Együtt-Egymásért Szociális és Gyermekotthonában

1984-ben a Megyei Tanács létrehozta Barcson a Somogy megyei értelmi fogyatékos gyermekek elhelyezésére az Egészségügyi Gyermekotthont.

25 éves évfordulós ünnepség a Somogy Megyei Önkormányzat Együtt-Egymásért Szociális és Gyermekotthonában

 

 


20090903_barcs_dsc7566_ps_w_203_20090905154903_673.jpg

A fentartó Somogy Megyei Önkormányzat nevében az ünnepségen Dr. Neszményi Zsolt, Somogy megye aljegyzője mondott köszöntőt.

 

25 éves évfordulós ünnepség a Somogy Megyei Önkormányzat Együtt-Egymásért Szociális és Gyermekotthonában

 

 

Az elmúlt 25 évről emlékeztek meg a meghívott vendégek a régi, valamint a jelenlegi dolgozók egy hangulatos ünnepségen. A dolgozók és a lakók közösen színvonalas műsorral szórakoztatták a jelenlévőket. Somogy Megye Közgyűlésének Elnöke a 25 éve itt dolgozóknak Elnöki oklevéllel köszönte meg a munkájukat.

 

25 éves évfordulós ünnepség a Somogy Megyei Önkormányzat Együtt-Egymásért Szociális és Gyermekotthonában

 

A gyermekotthonban az elmúlt időszakban jelentős fejlesztések valósultak meg 15 milliós költségvetéssel, mely során megtörténtek a nyílászárócserék, a falak külső hőszigetelése és a tetőfelújítás. A beruházás most csak egy ápolási egységet érint, de az intézmény vezetői bíznak abba, hogy a jövőben a többi ápolási egységnek helyet biztosító épületek is felújításra kerülnek. A fűtési időszakot egyébként már korszerű radiátorokkal és számítógép által vezérelt rendszerrel várhatják a lakók és dolgozók, hisz jelenleg fűtésrekonstrukciós munkálatok zajlanak egy 95 milliós beruházásnak köszönhetően.

 

20090903_barcs_dsc7557_ps_w_492_20090905154903_363.jpg

Gelencsérné Kovács Ibolya igazgató, Dr Neszményi Zsolt megyei algyegyző,

és Karvalics Ottó megyegyűlési képviselő, Barcs alpolgármestere

 

 

 

25 éves évfordulós ünnepség a Somogy Megyei Önkormányzat Együtt-Egymásért Szociális és Gyermekotthonában

 

 

25 éves évfordulós ünnepség a Somogy Megyei Önkormányzat Együtt-Egymásért Szociális és Gyermekotthonában

 

25 éves évfordulós ünnepség a Somogy Megyei Önkormányzat Együtt-Egymásért Szociális és Gyermekotthonában

 

 

http://www.somogymegye.us/

 

Z.