A jegyzők már készülnek a választásra

Bár Sólyom László köztársasági elnök még nem írta ki az országgyűlési választás időpontját, a szakapparátus már megkezdte a felkészülést a választás lebonyolítására. A jegyzők januárban felülvizsgálják a szavazókörök számát és területi elosztását, vagyis elvégzik a szakszóval körzetesítésnek nevezett feladatot.

A Választási eljárásról szóló törvény előírja a helyi választási irodák vezetőinek (azaz a jegyzőknek), hogy minden év januárjában vizsgálják felül a szavazókörök számát, sorszámát és területi elosztását. A szavazóköröket a jegyzőknek úgy kell kialakítaniuk, hogy azokba lehetőleg hatszáznál több, ám ezerkétszáz választópolgárnál kevesebb jusson, és minden településen legyen legalább egy szavazókör.
A körzetesítés a választást érdemben nem befolyásolja; a választópolgárokat mindössze annyiban érintheti, hogy egy másik szavazókörben - iskolában, közintézményben - kell leadniuk szavazatukat.
A januári körzetesítést az indokolja, hogy a választás kitűzésétől a szavazás napjáig nem lehet település, választókerület és szavazókör határát, sorszámát megváltoztatni, ezt tehát még a választás kitűzése előtt el kell végezni a legfrissebb lakcímnyilvántartás alapján.
Sólyom László köztársasági elnök decemberben arról beszélt, a lehető legkorábbi időpontra fogja kiírni az országgyűlési választást, így annak első fordulója valószínűleg április 11-én, második fordulója április 25-én lesz. A választást a szavazás előtt 72 nappal kell kiírnia az elnöknek, így Sólyom László legkésőbb január 28-án hirdeti ki az országgyűlési választás idejét.

Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online