A niklai remetére emlékeztek

Berzsenyi Dánielre emlékeztek halálának 174. évfordulóján Niklán. A költő sírjánál a helyiek és egyházashetyeiek mellett Szászfalvi László kereszténydemokrata, Suchman Tamás szocialista országgyűlési képviselők, illetve a Berzsenyi Irodalmi és Művészeti Társaság koszorúzott.

A magyar irodalom nagy magányosa, a "niklai remete" jómódú és régi középbirtokos nemesi család egyetlen fiaként 1776. május 7-én született Egyházashetyén. Somogyba, pontosabban Niklára egy birtokvásárlást követően 1804-ben költözött. A 30-as évek során többször fellátogatott az Akadémia üléseire. 1833-35 között már sokat betegeskedett, Balatonfüreden és - az akadémiai ülések idején - budai fürdőkben kúráltatta magát. 1836. február 24-én nyolc napi súlyos szenvedés után hunyt el Niklán, ahonnét egész életében visszavágyott szülőföldjére, Kemenesaljára. Az Akadémián hajdani kritikusa, Kölcsey Ferenc búcsúztatta.
A költő egykori niklai kúriája - több mint harminc évig élt, gazdálkodott és írt - ma emlékmúzeum. Vidéki elszigeteltségben itt alkotta a legtöbb művét. Halála után jóval, 1860. június 14-én adták át a niklai Berzsenyi-obeliszket. A százötven éves kerek évforduló alkalmából idén ugyanerre a napra szintén országos rendezvényt szerveznek


Kraft Róbert
Somogy Megye Online