A Somogyi TISZK diákjai a tabi megyenapi ünnepi közgyűlésen
A SOMOGYI TISZK DIÁKJAI A MEGYENAPI ÜNNEPI KÖZGYűLÉSEN
TAB, 2009. január 6.
A Somogyi TISZK két tagintézménye is segített a megyenapi ünnepi közgyűlés rendkívül színvonalas lebonyolításában. A tabi Somogyi TISZK Rudnay Gyula Középiskolája és Szakiskolájának diákjai rendkívül nagy lelkesedéssel, és odafigyeléssel segédeztek a tabi Zichy Mihály Művelődési Központban az érkező vendégek fogadásában, kiszolgálásában.

A vendégek étellel és itallal való ellátásában, és a felszolgálásban ismét magas színvonalú teljesítményt nyújtottak a siófoki Somogyi TISZK Krúdy Gyula Szakközépiskolája és Szakiskolájának tanulói, Berta László tanár úr vezetésével és értő irányításával.

Immáron sokadszor bizonyították be a Somogyi TISZK tagintézményeinek diákjai, tanárai és vezetői, hogy rájuk a megyei önkormányzat bármikor számíthat, nem csak a somogyi szakképzés megújításában, hanem a rendezvények rendkívül színvonalas lebonyolításában is.

Gelencsér Attila elnök úr ezért külön köszönetét fejezte ki Szamosi Lórántnak, a Somogyi TISZK főigazgatójának, és a közreműködő intézmények vezetőinek is: Dr. Gruberné Kis-Pál Andrea igazgató asszonynak és a siófoki Krúdy Középiskolának, illetve Nagy Károly igazgató úrnak és a tabi Rudnay Középiskola minden dolgozójának.
