A Somogyi TISZK diákjainak sikerei - a Baross és a Nagyváthy a legjobbak között
Somogyi sikerek a Szakma Kiváló Tanulója Verseny döntőjében
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében 2009. április 22-24. között másodszor került megrendezésre a Szakma Sztár Fesztivál, a Szakma Kiváló Tanulója Verseny országos döntője Budapesten, a Hungexpo Vásárközpont területén.
A verseny egyik fő célkitűzése továbbra is a gyakorlatigényes, „fizikai” szakmák társadalmi presztízsének és vonzerejének növelése, a szakmunkás pályamodell bemutatása és népszerűsítése révén.
A fesztiválra közel 11 ezer látogató érkezett, ebből 8000 diák vidéki városokból, településekről, a kamara által biztosított 200 autóbusszal jutott el a rendezvényre.
A szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásával megvalósult rendezvényen a fiatalok az idén 25 szakképesítésben mérték össze tudásukat, melyek között új szakmák – fémipari és ahhoz kapcsolódó hiányszakmák – is megjelentek.
A nagyszabású fesztivál keretében megrendezésre kerülő döntő első két napján a gyakorlati és szóbeli versenyek zajlottak, melyet számos rendezvény kísért, cégek és iskolák bemutatkozó kiállítása, valamint szórakoztató programok.
A harmadik nap az ünnepélyes eredményhirdetés, záróünnepség napja volt, ahol az 1-3. helyezettek díjazásán túl valamennyi résztvevő emléklapot vehetett át.
A döntőbe országosan 93 iskola 209 tanulója jutott be az írásbeli elődöntő, illetve a szintvizsga eredmények alapján. Megyénket 6 tanuló képviselte a döntőben, akik mindannyian szép eredményt értek el, és ezzel mentesültek a szakmai vizsga letétele alól.
Gratulálunk mindannyiuknak az elért eredményeikhez!
Somogyi döntősök
|
Név |
Szakma |
Helyezés |
Iskola |
Gyakorlati képzőhely
|
|
Farkas Péter |
hegesztő (új OKJ) |
2. |
Eötvös L. Műszaki Szakközépiskola, Kaposvár |
Simon János ev. Kaposvár |
|
Riba Zsófia |
kozmetikus |
4. |
Zichy M. Iparm. Ruhaipari Szakképző Iskola, Kaposvár |
Csordás Róbertné Vörös Gyöngyi ev. Fonyód |
|
Ferlindis Lilla |
nőiruha-készítő |
5. |
Zichy M. Iparm. Ruhaipari Szakképző Iskola, Kaposvár |
Iskolai tanműhely |
|
Kiss László |
vízvezeték- és központifűtés szerelő |
5. |
Somogyi TISZK Baross Gábor Közép- és Szakiskola, Siófok |
Weisz József ev. Igal |
|
Horváth Mihály |
asztalos |
7. |
Somogyi TISZK Nagyváthy J. Közép- és Szakiskola, Csurgó |
Iskolai tanműhely |
|
Kovács János |
vízvezeték- és központifűtés szerelő |
8. |
Somogyi TISZK Baross Gábor Közép- és Szakiskola, Siófok |
Varga Gyula ev. Balatonszabadi |