A Somogyi TISZK Igazgatótanácsa igazgatókat választott
A Somogyi TISZK Igazgatótanácsa igazgatókat választott

A Somogyi TISZK 13. igazgatótanácsi ülésének a Központi Kollégium volt a házigazdája, Barcs-Középrigócon. Az ülés a legjelentősebb volt az eddigi összejövetelek között, hiszen most került sor 7 tagintézmény igazgatói álláshelyének pályázati úton való betöltésére, ugyanis a TISZK megalakulásakor az igazgatók csak egy évre szóló megbízást kaptak, újból meg kellett pályáztatni az intézményvezetői posztokat.

Az ülést megtisztelte jelenlétével Gelencsér Attila Elnök Úr, a Somogy Megyei Közgyűlés Elnöke is. Az ülés elején Szamosi Lóránt főigazgató ünnepélyes keretek között köszönte meg Pach Imrének, a középrigóci kollégium vezetőjének a pedagógusi pályán eltöltött több, mint három évtizedet. A kiváló tanár, és kollégiumvezető nyugdíjba vonulása alkalmából a Somogyi TISZK főigazgatójának Elismerő Oklevelét vehette át, illetve az Oktatási és Kulturális Minisztérium által adományozott Pedagógus Szolgálati Emlékérmet. A meghitt, bensőséges pillanatok után az Igazgatótanács tagjai rátértek az egyetlen és legfontosabb napirendi pontra, az igazgatóválasztásra.

A Somogyi TISZK főigazgatója hét intézmény élére írt ki igazgatói (magasabb vezető) pályázatot, illetve egy intézmény élén két évvel meghosszabbította az Igazgatótanács döntése alapján a jelenleg is hivatalban lévő igazgató mandátumát. A hétből két intézmény vezetésére beérkezett pályázatokat a pályázók visszavonták, mivel pályázatuk nem felelt meg az eredeti kiírásnak maradéktalanul. A maradék öt intézményben, egy kivételével a jelenleg is az intézmény élén álló igazgató nyerte el a megbízást az Igazgatótanácstól, határozott időtartamra, öt évre.

Az eredmények a következőképpen alakultak:
- Somogyi TISZK Bacsák György Szakképző Iskolája (Fonyód): Zádori János igazgató megbízatásának meghosszabbítása 2 év határozott időtartamra.
- Somogyi TISZK Dráva Völgye Középiskolája (Barcs): Horváthné Madarász Zsuzsanna igazgatónő megbízása 5 év határozott időtartamra.
- Somogyi TISZK Nagyváthy János Középiskolája és Szakiskolája (Csurgó): Maász Róbert igazgató megbízása 5 év határozott időtartamra.
- Somogyi TISZK Nagyatádi Szakképző Iskolája (Nagyatád): Vojkovics István igazgató megbízása 5 év határozott időtartamra.
- Somogyi TISZK Mathiász János Középiskolája és Szakiskolája (Balatonboglár): Mészáros Miklós igazgató megbízása 5 év határozott időtartamra.
- Somogyi TISZK Rudnay Gyula Középiskolája és Szakiskolája (Tab): Nagy Judit igazgatónő megbízása 5 év határozott időtartamra.
- Somogyi TISZK Krúdy Gyula Szakközépiskolája és Szakiskolája (Siófok): Dr. Gruberné Kis-Pál Andrea igazgatónő megbízásának meghosszabbítása 2009.10.15-ig.
- Somogyi TISZK Központi Kollégiuma (Barcs): Harasztia János igazgató megbízásának meghosszabbítása 2009.10.15-ig.

Zárszavában a megyei közgyűlés elnöke kiemelte, hogy igen nehéz éven van túl a Somogyi TISZK, amely méltán vívta ki a fenntartó és a partnerek elismerését egyaránt. A megválasztott igazgatóknak szívből gratulált az elnök.

