A Somogyi TISZK Igazgatótanácsa Siófokon ülésezett
A Somogyi TISZK Igazgatótanácsa Siófokon ülésezett
SIÓFOK, 2009. január 22.

A Somogyi TISZK Igazgatótanácsa Siófokon, a Somogyi TISZK Krúdy Gyula Szakközépiskolája és Szakiskolájában tartotta soron következő ülését. A Dr. Gruberné Kis-Pál Andrea igazgató asszony vezette intézmény kitűnő házigazdának bizonyult, igazán színvonalas kiszolgálásban részesítette az igazgatókat és a meghívott vendégeket a tagintézmény.

Szamosi Lóránt főigazgató, az Igazgatótanács elnöke köszöntötte a meghívott és állandó vendégeket az ülés elején. Meghívottként vett részt az ülésen Török Péter a siófoki Termofok Kft. ügyvezető igazgatója, illetve Milánkovics Ibolya és Gálovics Edit a Somogy Megyei Önkormányzat által létrehozott TÁMOP projektmenedzsment két vezető beosztású tagja.


A Termofok Kft. az egyik legfontosabb szakmai partnere a Somogyi TISZK-nek, az ügyvezető igazgató a jövőbeni együttműködési lehetőségekről és fejlesztési tervekről számolt be az Igazgatótanács tagjainak. A TÁMOP projektmenedzsment tagjai az egyik, közeljövőben induló legfontosabb megyei fejlesztés, a TISZK szervezeti elmélyítését szolgáló 385 milliós nyertes pályázati projekt előkészületeit mutatták be.

Szamosi Lóránt főigazgató kiemelte, hogy a nyertes TÁMOP és TIOP pályázat eredményeként, az elkövetkező 24 hónapban mintegy 1,6 milliárd forint értékű fejlesztés kezdődik a megyei önkormányzat által fenntartott szakképző iskolákban. Ez a megyei kórház tömbösítése után a legnagyobb fejlesztés a megyében, és hosszú távon befolyásolja Somogy gazdasági kilátásait.

A főigazgató elmondta még, hogy Siófok, és a székhelyintézmény, Baross Gábor Középiskola, illetve a hozzá tartozó Központi Képzőhely részesül a legnagyobb mértékben a fejlesztésekből, mintegy 410 millió forint értékben.
