Az oklevél magyar fordítása

 

Az egyetemes katolikus anyaszentegyház - melyet Isten egyszülött fiának vére egyesít, irgalmas részvétből szét akarván terjedni a földkerekség minden részében -, tudtul adja a most élőknek és a jövőbelieknek is, hogy a pannoniai részeken egy királyi apátsággal gyarapodott az Úr 1091. évében, Lászlónak, azon vidék igen dicsőséges királyának uralkodása idejében. Azt a helyet, melyet Isten kiválasztott magának, hogy ott szeplő és folt nélkül való szent egyházat alapítsanak neki, Sumichnak[1] nevezik, és annak a vidéknek egy igen nemes városa. Ezt [az egyházat] területével együtt az említett király - hallván a Szent Egyed hitvalló érdemeiről szóló véleményt - a Szentháromság, Péter és Pál szent apostolok és Szent Egyed hitvallónak tiszteletére, saját maga, valamint elődei és minden hű keresztény hívő lelkének megváltására, Odilo apátúr jelenlétében a fentemlített Péter és Pál apostoloknak és Szent Egyednek adományozta. Átadta pedig a regula szerinti kormányzás végett a mondott apátnak és utódainak oly módon, hogy bárki lesz somogyi apát a világ végezetéig, az azon időben levő flaviusi völgyi Szent Egyed monostor apátjának igaz engedelmességet fogadjon és azt meg is tartsa élete végéig. Ezentúl az említett igen kiváló király nem ítélve magát alábbvalónak elődeinél, azzal a feltétellel és a szabadság azon örökös jogával alapította ezt a fentemlített egyházat, hogy Isten és a szentek után, akiknek a tiszteletére felszentelték azt, annak apátja csak őrá hallgasson, csak ő előtte hajoljon meg, őt ismerje egyedül minden szükségben oltalmazójának és minden ügyében bírájának, a püspöki jogok sérelme nélkül.. Ugyanennek az egyháznak az átriumát, ahová mindenki úgy az életben, mint a halálban, bármilyen kényszertől szorongatva, mint egy biztos menedékbe menekülhet, a legkeresztényibb király úgy szenteltette fel, hogy bárki meneküljön ide oltalomért, teste és lelke egyaránt vigasztalást találjon, és személyét s vagyonát jogtalanság ne érje. Amiképpen a monostor királyi, szintúgy királyi az a tilalom is - mindenki hasznával összhangban -, hogy halandó ember, a királyt kivéve, ne merjen az egyház ügyeiben ítélkezni. A menedéket pedig, ha valaki megsértené, az hazai törvény szerint fizessen. Ha valaki Isten és az ő szentjei és a királyi rendelkezést gonosz vakmerőségből erőszakosan megszegné, ami a menedékkel kapcsolatban mondva van, az említett király parancsából, adja vissza azt, amit vakmerően elvett, és azonfelül 50 márka aranyat fizessen. Ezt a parancsot adta László király. A tanúk, akik vele voltak: testvére, Lampert herceg, unokatestvére, Dávid herceg, az oroszok királyának a fia, Jaroszláv, a király veje, Almarus veszprémi püspök, Péter nádor ispán és Acha ispán, Mihály, Szerafin, Koppány királyi káplánok, Gozlaria-i Róbert királyi kardhordó, Anulsus királyi követ. Az adománynak vagy parancsnak elfogadói pedig ezek: Teuzo a szent római egyház legátusa, Odilo szent-egyedi apát. A jelenlévő szerzetesek: Péter prépost, aki azután az első itteni apát lett, Raionus fia Rostaganus, Péter kamarás, Dalmacius dékán. Egyháziak és világiak, akik az apáttal voltak: Poituo-i Péter latin tanár, Ugo fia Péter, Félix fia Rajmund, Amalric fia Bernát, Arueus fia Rajnáld, Maimbaldus és Arueus és többen mások. Most feljegyeztetnek egyenként a birtokadományok, amelyeket a király az említett monostornak adományozott: Somogy[vár] területével, az ottani egyház szolgáival és területével, Pátró falu szolgákkal és területével, a besenyők faluja szolgákkal és területével, Szent György falva szolgákkal és területével, a szekeresek falva szolgákkal és területével, a szőlősök falva szolgákkal és területével, 30 szőlő a szőlőművelőkkel együtt, 60 szőlő fele, 300 szolgának és 100 katonának a háza

[1] Somogyvárnak

 

Az oklevél magyar fordítását Rácz György készítette Marczali Henrik és Neumann Tibor fordításrészleteinek felhasználásával.