Átadó ünnepség a Somogy Megyei Gyermekvédelmi Központban
A Somogy Megyei Gyermekvédelmi Központ Befogadó Otthonának felújítása, új szárnyrészének kialakítása és az épület akadálymentesítési beruházásának befejezése alkalmából május 23-án, „Nevelőszülők – Nevelők - Gyermekek napja 2009.” címmel nagyszabású rendezvénnyel ünnepeltek a szakellátási intézmény munkatársai, neveltjei és a nevelőszülői családok.
Porczió Györgyné igazgató köszöntő szavait követően Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke méltatta a most megvalósult fejlesztések jelentőségét. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium képviseletében dr. Katonáné dr. Pehr Erika főosztályvezető, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a Váti Kht. részéről pedig Salamon Balázs dél-dunántúli területi irodavezető köszöntötte a rendezvény házigazdáit és vendégeit.
Sokaknak szerzett emlékezetes perceket a Befogadó Otthon gyermekközösségének Vándorlás című, színes, dinamikus műsoros összeállítása, amely hitelesen kifejezte az állami gondoskodásba került gyermekek sajátos élethelyzetét is. A nevelőszülői hálózat és a Nyár utcai Gyermek- és Utógondozó Otthon neveltjeinek bemutatkozása ugyancsak elismerést aratott a hallgatóság körében.



