Barcson ülésezett a Somogyi TISZK Igazgatótanácsa

A 2010-es év első igazgatótanácsi ülésének adott otthont a Somogyi TISZK Dráva Völgye Középiskolája, Barcson. Az ülést megtisztelte jelenlétével Karvalics Ottó Alpolgármester, megyei képviselő; és meghívott előadóként Marton Sándorné, aki pályaorientációs szakember.

Az ülés elején Szamosi Lóránt, a Somogyi TISZK főigazgatója emlékezett meg a nemrég elhunyt igazgatótanácsi tagról, Kuzma Lászlóról. A főigazgató kiemelte, hogy Kuzma László szellemi hagyatéka fontos iránymutatást jelent a tanács jövőbeni munkája számára. Karvalics Ottó köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a Somogyi TISZK kiemelt szerepet tölt be a megyei intézményrendszerben, és komoly feladat vár rá a megyei oktatás és szakképzésfejlesztés véghez vitelében. Sikertörténet - így lehet jellemezni a TISZK eddigi működését, tette hozzá a városvezető.


A napirendi pontok közül a legfontosabb a Somogyi TISZK 2010. évi költségvetésével foglakozott. Bévárdi Ildikó a TISZK gazdasági főigazgató-helyettese elmondta, hogy az intézmény költségvetésének főösszege 2,1 milliárd forint lesz. A tavalyi esztendőt eredményes gazdálkodással zárta a TISZK. Sikerült az előirányzatokon belül maradni, sőt 30 millió forint előirányzat maradvány is keletkezett. Az idén beruházásra, felújításra nagyon kevés pénz jut, de ezt ellensúlyozzák a három nagy TIOP és TÁMOP pályázatok révén megvalósuló fejlesztések. A Somogyi TISZK továbbra is finanszírozza azokat a különleges szolgáltatásokat, így a lovasoktatást is, amelyet még a tavalyi esztendőben vezettek be.
Szó  esett az alapdokumentumok változtatásáról is, amelyek már túl vannak a nevelőtestületi, illetve alkalmazotti véleményeztetési folyamaton. A Pedagógia Program, az SZMSZ, és az Alapító Okirat is módosításra került melyet a megyei Oktatási Bizottság fog majd jóváhagyni. Ferencziné Becske Ibolya pedagógiai főigazgató-helyettes említést tett még a gyógypedagógus átképzésekről, melyek a Kaposvári Egyetemmel közösen valósulnának meg.


A tanácskozáson szó esett még az alternatív szakképzés bevezetéséről, melyet egyelőre a TIOP pályázathoz kapcsolódó új szakmák esetében tervezett el a TISZK vezetése, a székhelyintézményben. Kispéter Sándor általános főigazgató-helyettes örömmel számolt be az ösztöndíj rendszer bevezetéséről bizonyos hiányszakmákban, de kiemelte, hogy „lányos" szakmák nincsenek a felsorolt képzések között.



Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online