Csődbiztosra vár Nemesvid
Az önkormányzat 2005-ben kapott állami céltámogatást a körjegyzőséghez tartozó három település szennyvízhálózatának kiépítésére. Ez az állami dotáció a 928 millió forintos beruházás hatvan százalékát tette ki. A projekthez csatlakozó Zalakomár húszmillió forinttal szállt be, Somogysimonyi 35 millió forint hitelt vett fel, Nemesvid, amely Somogysimonyihoz hasonlóan nem rendelkezett az önrészhez szükséges összeggel, svájcifrank-alapú hitelt igényelt százötvenmillió forint értékben. A beruházást végző víziközmű-társulat százhetvenmillió forint kölcsönt vett fel.
A szennyvízberuházás befejeztével a víziközmű-társulat megszűnt, és a fejlesztésben részt vállaló két önkormányzat, a nemesvidi és a somogysimonyi, jogutódja lett a társulat által felvett hitelnek. Ennek nagyobb része Nemesvidre esik, a kisebb, a tizennyolc százalék pedig Somogysimonyira. Tavaly óta a víziközmű-társulattól megörökölt hitel törzstőkéjét és a svájci frank erősödése miatt megnövekedett törlesztőrészletet kellene a településnek fizetnie. A jegyző tavaly októberben jelezte a képviselő-testületnek, hogy kilencven napnál régebben lejárt adósságai vannak a településnek.
A Somogy Megyei Bíróság június 14-én rendelte el a nemesvidi önkormányzat adósságrendezési eljárásának megindítását. A település bankszámláját másnap zárolta a pénzintézet, azóta az önkormányzat fizetésképtelen.
- Felelőtlen döntés volt a hitelfelvétel, várni kellett volna a szennyvízberuházással. Öt évvel ezelőtt kezdődött a 900 milliós csatornázási program, ezt 50 év alatt sem tudja kifizetni a falu - mondta Harmath István polgármester, aki 2009. óta vezeti a falut. Holnaptól jön a csődbiztos, egy ötfős pénzügyi testület fogja irányítani a települést. Nemesvid éves költségvetése 140 millió forint évente, ebből kellene kigazdálkodni a közel 800 milliós tartozást. A polgármester jósolni sem meri, hogy meddig irányítja csődbiztos a falut. Addig azonban a nemesvidi testület pénzügyekben nem dönthet.
Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online
A szennyvízberuházás befejeztével a víziközmű-társulat megszűnt, és a fejlesztésben részt vállaló két önkormányzat, a nemesvidi és a somogysimonyi, jogutódja lett a társulat által felvett hitelnek. Ennek nagyobb része Nemesvidre esik, a kisebb, a tizennyolc százalék pedig Somogysimonyira. Tavaly óta a víziközmű-társulattól megörökölt hitel törzstőkéjét és a svájci frank erősödése miatt megnövekedett törlesztőrészletet kellene a településnek fizetnie. A jegyző tavaly októberben jelezte a képviselő-testületnek, hogy kilencven napnál régebben lejárt adósságai vannak a településnek.

Talán már csak az ima segít