Csökkenő létszámú közgyűlés

A tervezet alapján idén ősztől már kisebb önkormányzati képviselő-testületeket választanának meg. A jövőben a tízezer lakos alatti településeken az "egyéni listás" választási szisztéma elnevezést fogják használni az eddig alkalmazott "kislistás" rendszer helyett. A tízezernél nagyobb lakosú településeken és a fővárosi kerületekben vegyes választási rendszer lesz; a Fővárosi Közgyűlés tagjainak számát Budapest lakosságszáma alapján határoznák meg.
Ha az országgyűlés a jelenlegi formában hagyja jóvá a törvényjavaslatot, akkor a mostani negyven helyett 17 képviselő ülhet a Somogy Megyei Közgyűlésben. Karvalics Ottó szerint a politika régi adósságát törleszti a javaslattal. Az eddig hatalmon lévő kormány nem csökkentette a képviselők számát, de tudomásul kell venni végre, hogy mi vagyunk az emberekért, és nem fordítva - hangsúlyozta a politikus. Karvalics Ottó szerint kevesebb taggal is tudnak jól működni a helyhatóságok. Az önkormányzati szövetségek többsége is egyetért a javaslattal. Zongor Gábor, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének főtitkára hozzátette: a javaslat növeli az önkormányzati képviselők felelősségét is. A törvénymódosítás morális üzenetét hangoztatta Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke. Az elnök-polgármester szerint ez alapjaiban nem változtatja meg az eddigi rendszert. Országos szinten a mostani 27 ezerhez képest közel 40%-kal csökkenne a hazai képviselők létszáma. A Fidesz-KDNP szövetség a mostani módosítással egy húsz éves - rendszerváltó - törvényt írhat át.
Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online
Fotó: Vígh István Ádám

Karvalics Ottó
Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online
Fotó: Vígh István Ádám