"Erőszakmentes, egészségtudatos iskola"
Somogy Megyei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon adott otthont 2009. október 19-én az „Erőszakmentes, egészségtudatos iskola” pályázati felhívás iránt érdeklődők számára.
A rendezvényt az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet szervezte (a pályázat elkészítéséhez nyújtandó szakmai segítségnyújtás szándékával) regionális tájékoztató napok keretében.A somogyvári és a környező települések iskoláiból érkezetteket először Klimóné Csongovai Hilda OFI koordinátor tájékoztatta a pályázat kiírásának motivációiról, a jelentkezés feltételeiről, valamint az „Erőszakmentes, egészségtudatos iskola” cím elnyerésével járó majdani előnyökről.
A tájékoztatón az OFI által kiírt „Gyermeknyelven az erőszakmentességről − Az iskolai erőszakot visszaszorító (tanulói) intézményi tevékenységek” című pályázat is ismertetésre került.( Intézményünk mindkét pályázaton kíván indulni, a pályázat előkészítési munkálatai már folynak.)
Ezt követően beszámoló hangzott el has
onló tárgyú kutatások nemzetközi tapasztalatairól, illetve az OFI-zöldszám működtetéséről, valamint az Oktatási Közvetítői Szolgálat közreműködésének igénybe vételét indokolttá tevő iskolai problémákról. A beszámolót az OFI munkatársai –Petkes Szabolcs és Pospis Mónika- tartották.
A konzultációt kötetlen beszélgetés zárta.
További tájékoztatók voltak Budapesten, Egerben, Szegeden, Nyíregyházán, Kaposváron, Szombathelyen.
