ÉRV Program az egészséges erekért

A tünetmentes perifériás érbetegség felderítésére, valamint a szív- és érrendszeri halálozási arány csökkentésére létrejött EReink Védelmében (ÉRV) Program, illetve ennek kiterjesztéseként, létrehozott ÉRV Regiszter Program együttesen immár közel 40.000 bevont páciensnél tart, akik közül átlagosan 17 százaléknál diagnosztizálták a perifériás érbetegséget! A Dél-dunántúli régióban ez az arány meghaladja az országos átlagot is.

A Magyar Hypertonia Társaság az EGIS Gyógyszergyár Nyrt. támogatásával létrehozott EReink Védelmében (ÉRV) program deklarált célja a tünetmentes perifériás érbetegek felderítése és a körükben tapasztalható kiemelkedően magas szív- és érrendszeri halálozási arány csökkentése.

Az Ereink Védelmében Programba történő beteg bevonás 2007. április 1. és 2008. szeptember 30. között történt, amiben összesen 55 centrum vett részt, és 21.892 beteg került be a programba, az átlagéletkoruk 61,45 év volt. A legfontosabb eredmény, hogy bevont betegek 14 százalékánál egyértelműen kimutatható volt a már kialakult perifériás érbetegség, illetve további 15,6 százalékuknál volt megfigyelhető az érszűkület kialakulásának markáns lehetősége.

A Somogy megyében is útjára indult Ereink Védelmében Programba bevont betegek esetében a perifériás érbetegségre utaló boka/kar index előfordulása az országos és a budapesti átlagot is meghaladja, az előfordulás 18,3 százalék. A Kaposi Mór Oktató Kórház Mosdósi egységében Dr. Rostás László főorvos vezetésével zajló vizsgálatok arra is rámutattak, hogy a Dél-dunántúli régióban a magasvérnyomás előfordulása is kiemelkedően magas: Somogy megyében közel 100.000 hipertóniás beteget regisztráltak.

A rendszeres vérnyomásmérés megelőzheti a bajt

 

2010. márciusára az ÉRV Regiszter programhoz már több, mint 20.000 páciens csatlakozott, így  a regiszterbe került betegek száma fél év alatt megduplázódott! Jelenleg országszerte már 150 családorvosi praxisban lehet a regiszter programba bekerülni és ez a szám hétről-hétre nő.

A perifériás érbetegség, közismert nevén az érszűkület, az általános érelmeszesedés egyik megjelenési formája. E betegségben az erek beszűkülése leginkább az alsó végtag verőereiben lép fel. Felismerését nehezíti, hogy sokáig tünetmentes maradhat. A romló alsóvégtagi keringés leggyakoribb, már érezhető tünete a járáskor a vádliban vagy a combban fellépő görcs, fáradtság- vagy nehézségérzet, fájdalom, ami pihenéskor rövid idő alatt megszűnik. Ilyenkor azonban az erek károsodása már szinte biztosan megindult.
Magyarországon az érszűkület mintegy 400 ezer embert érint. Fokozottan veszélyeztetettek, akik dohányoznak, magas a koleszterinszintjük, cukor- vagy magasvérnyomás-betegségben szenvednek, illetve, mint a legtöbb szív- és érrendszeri betegségnél, itt is nagyobb a baj kialakulásának esélye, ha a családban gyakran fordul elő érbetegség.
A perifériás érbetegség több szempontból is veszélyes. Túl azon, hogy a láb keringésének romlása akadályozhatja mindennapi tevékenységünket, késői felismerése akár a végtag amputációjához is vezethet. Mindazonáltal az igazi veszélyt az jelenti, hogy a normál, tünetmentes társaikhoz hasonlítva, az érszűkületes betegeknek kétszer nagyobb az esélye a szívinfarktus vagy szélütés bekövetkezésére, felismerés és kezelés nélkül a betegek közel egyharmada 5 éven belül meghal.


Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online