Folytatódnak a vonalbezárások?

További jelentős vonalbezárásokra készül a kormány, de az erről szóló kormányrendeletet csak a választások második fordulójának másnapján hoznák nyilvánosságra - írja a Magyar Nemzet. Az ügy somogyi vonatkozásait kerestük.



A „Pályabesorolásról szóló rendelet" április 26-án, a választások második fordulója után kerüljön kiadásra - rendelkezett politikai okokból a miniszterelnök. A lap egy minisztériumi jelentésre hivatkozva állítja, hogy négy kategóriába osztanák a vasúthálózatot és az új besorolások miatt 50 vonal állami finanszírozása szűnne meg.
A „Státuszriport - a helyközi közösségi közlekedés átalakítása" címet viselő szakminisztériumi dokumentum négy kategóriába osztja a hálózatot. Az országos és regionális megrendelésű viszonylatokon túl különbséget tesz országos és regionális finanszírozású vonalak között is. Utóbbiak pedig nem kapnának központi támogatást, vagyis ha a régió nem tudja tovább fenntartani, akkor az a működtetés leállását eredményezheti.

Megkérdeztük a MÁV illetékeseit is, akik az alábbi szűkszavú választ adták:
„A MÁV Zrt., illetve MÁV-START Zrt. a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium megrendelése alapján közlekedteti járatait. Az tehát, hogy mely vonalakon van személyszállítási szolgáltatás, a minisztérium döntése/megrendelése alapján történik."

Kérdéseinket feltettük a minisztériumnak és a kormányszóvivőnek is. A minisztérium a kormányszóvivő által kiadott közleményt tartja iránymutatónak, és az újságíró kreatív fantáziájának tulajdonítja az ötven vonal bezárását.

Szollár Domokos közleményében leírja, hogy nem tervez vonalbezárást a kormány. „A kormány a leghatározottabban cáfolja, hogy a közösségi közlekedés átalakítása során újabb vonalbezárására készülne vagy esetleges vonalbezárások előkészítésén dolgozna." „A közösségi közlekedés tavaly megkezdett átalakítása során döntött úgy a kormány, hogy 28 mellékvonalon a vasúti közlekedést a közúti közlekedés váltja fel."
„A vonalbesorolásról szóló kormányrendelet ennek a tavalyi döntésnek utólagos technikai rendezéséről szól,  a szabályoknak megfelelően. Szó sincs benne arról, hogy újabb mellékvonalakon szünetelne a vasúti közlekedés. A rendeletről jelenleg is zajlik a közigazgatási egyeztetés. Annak kihirdetése teljesen független a választások időpontjától.  Az újság által hivatkozott dokumentum nem a Miniszterelnöki Hivatalban (MeH) készült, annak tartalmáról a MeH is csak a Magyar Nemzetből értesült." - írja Szollár Domokos.

A közleményben leírtak és az előzőekben zajló kormánykommunikáció alapján nem  biztos, hogy az nem kampánytéma elkerüléséről szól. Ebben az időszakban erősen ronthat a szocialisták renoméján egy esetleges vonalbezárás. Somogy megyében már az előző vonalbezárások során is csak komoly erőfeszítések árán maradt meg a Nagyatád - Somogyszob, és a Kaposvár - Siófok közötti forgalom. A Somogyszob - Balatonszentgyörgy vonalat bezárták. Kérdés, hogy április 26. után hány vasútvonal marad Somogyban?


Kraft Róbert
Somogy Megye Online