Holnaptól nyári menetrend

2010. június 19-től a Balaton déli partján InterCity kocsikkal kiegészítve közlekedik a távolsági járatok nagy része, amelynek köszönhetően napi öt pár dél-balatoni alapütemű távolsági vonatban, valamint egy ütemen felüli távolsági járatpárban lesz komfortosabb az utazás. A vonatok ezen kocsijai 360 Ft-os, kedvezményes pót- és helyjegy megváltása mellett vehetők igénybe.
A Budapest - Székesfehérvár - Nagykanizsa vasútvonalon a decembertől kétórás ütemben közlekedő nagykanizsai/keszthelyi gyorsvonatok mellett naponta több közvetlen sebesvonat közlekedik a Déli pályaudvarról, amelyek a tóparton minden megállóhelyen is megállnak, ezáltal közvetlen eljutást biztosítanak valamennyi üdülőterületre.
A Déli pályaudvarról 5.41-kor Balatonszentgyörgyre, 7:41-kor Nagykanizsára, délután 13:41-kor Balatonszentgyörgyre, 16:31-kor Keszthelyre, emellett hétvégenként 8:41-kor Fonyódra közlekedik sebesvonat. A vonatok a délutáni órákban Budapest felé körülbelül kétóránként közlekednek, így az ütemes gyorsvonatokkal együtt minden órában biztosított az eljutási lehetőség mind a part menti települések között, mind a Balatonról a főváros irányába. Vasárnap este mentesítő vonat közlekedik Fonyódról Budapestre 17:48-kor, amely 20:50-kor érkezik a Déli pályaudvarra.
Közvetlen vonat közlekedik naponta Miskolc-Tiszai pályaudvarról és Záhony állomásról Debrecenen át Keszthelyre, Sátoraljaújhelyről naponta Balatonszentgyörgyre (hétvégenként Keszthelyig meghosszabbítva).
Új nemzetközi gyorsvonat közlekedik Varsóvia néven, Kassa - Miskolc - Budapest útvonalon át Keszthelyig.
Új gyorsvonatpár közlekedik az esti órákban Budapest és Keszthely között a Déli pályaudvarról 20:41-kor, Keszthelyről 20:00-kor indulva, biztosítva a korábbi évekhez képest későbbi, utolsó esti eljutást a fővárosból és vissza.
A korábbi évek mintájára egy esti/hajnali vonatpár Budapestről Siófok helyett Fonyódig közlekedik.
Pécsről a Fonyód-Tapolcán át Celldömölkre közlekedő sebesvonat naponta közvetlen kocsikat továbbít Fonyódon át Siófokra és vissza.
Nagykanizsáról a reggeli órákban naponta közlekedik személyvonat Balatonszentgyörgyre, ott csatlakozást biztosítva Fonyód irányába, a délutáni órákban pedig vissza.
A „bagolyvonatok" a korábbi évekhez hasonlóan hétvégenként ismételten közlekednek, ezúttal egy pár vonat Budapest és Keszthely, míg további egy pár Budapest és Fonyód között. A Déli pályaudvarról június végéig péntek és szombat esténként, júliustól már csütörtök, péntek és szombat esténként 22:31-kor indul a „bagolyvonat" Fonyódra. Vissza Fonyódról júniusban szombat és vasárnap, júliustól pedig már péntek, szombat és vasárnap hajnalban 2:03-kor indul a vonat, a Déli pályaudvarra 5:20-kor megérkezve. A Budapest és Keszthely között közlekedő vonatpár csütörtök, péntek és szombat esténként a Déli pályaudvarról 23:36-kor indul, és 3:35-kor érkezik Keszthelyre. Ellenkező irányba a „bagolyvonat" Keszthelyről a fenti napokon 23:10-kor indul, és 3:15-kor érkezik a Déli pályaudvarra.
A fenti vonatok közül már június 18-án, pénteken közlekedik a Kassáról érkező nemzetközi gyorsvonat, valamint az esti vonatpárok, beleértve a „bagolyvonatokat" is.
Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online

Több vonat jár a Balaton partján