Ingyenes strand mellett adóemelés

Az eddigi ingyenes helyett fizetős strandok vagy más bevételnövelés? Ez a kérdés foglalkoztatta a Balaton parti települések vezetőit a vendégek számának csökkenése miatt. Több önkormányzat az idegenforgalmi adó növelése mellett döntött.

A gazdasági válság negatív hatásai mostanra gyűrűztek be  a turizmus terén, már nem nagyon vannak nyaralásra fordítható tartalékaik az embereknek. A májusi, júniusi kedvezőtlen időjárás szintén kedvezőtlenül befolyásolta a balatoni vendégforgalmat. Emellett a települések önkormányzataitól elvonta a szocialista kormány a korábban az idegenforgalmi adó mellé járó támogatást. - Azt a harminc százalékot amit elvettek tőlünk azt próbáljuk meg az ide érkező vendégekkel megfizettetni, mert más lehetőségünk nincs. Így próbálunk gazdálkodni - mondta Takács József, Balatonszemes polgármestere. A településen a 2010-es szezonban csak egyetlen adónemet emeltek, az idegenforgalmit.

A kedvezőtlen időjárás miatt is sokan távol maradtak a Balatontól

 

Balatonszárszón az előző években a 26 milliós idegenforgalmi adóbevétel lecsökkent 15 millióra, a strand fizetőssé tételén gondolkodtak, ám helyette ők is inkább megemelték a kurtaxát, ezzel pótolva a vendégszám csökkenés okozta kiesést. Reményeik szerint így nem lesz kisebb idén sem a település bevétele.

Zamárdiban is 20%-kal több ezen a nyáron az idegenforgalmi adó mértéke, a strandot ők sem teszik fizetőssé, hiszen ez vonzza igazán a turistákat. Új parkolók kialakítása és parkoló díj bevezetése felvetődött a képviselőtestület előtt, ám végül úgy döntöttek, ebben az évben még nem változtatnak. Abban mindhárom településen egyetértenek, hogy az adókat sem lehet a végtelenségig emelni, ezért a kormány idegenforgalmi lépéseire várnak, remélve, hogy változnak az eddigi kedvezőtlen rendszerek.

Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online