Irány a Dráva!

Beindul a vízi szezon a Dráva partján is. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság május végén és június elején is izgalmas programokkal, túrákkal nyitják a nyarat. Emellett kiállítás és kenuzás is várja az érdeklődőket.

Május 22-én, az Európai Nemzeti Parkok Napja alkalmából szervezett túrán a Barcsi Borókás természeti értékeit fedezhetjük fel szakvezető segítségével. A Barcsi Borókás savanyú homoktalajon kialakult mészkerülő vegetáció, ahol a borókák között először mohák, zuzmók, ezüstperje és magyar csenkesz jelenik meg, melyet egy zártabb homokpusztagyep követ. Növényritkaságai a fekete kökörcsin, a homoki kocsord és a homoki szalmagyopár. A lefolyástalan területein láperdők tenyésznek. A "lábaségereken" tőzegmohák és tarajos pajzsika nő. Hazánkban csak itt találhatunk királyharasztot és fűzlevelű gyöngyvesszőt. A természeti értékek megőrzésén munkálkodó nemzeti parkok jelentőségére emlékeztető napon szervezett túrán megismerkedhetünk a barcsi borókás élővilágával, és a területen található láptóhoz is ellátogatunk. A túra a barcsi Borókás parkolójából indul 10 órakor, hossza 5 km, és 3 óra alatt teljesíthető mindössze 400 forintért.

Tanösvényen lehet bejárni az ősborókást

 

Május 29-én a "Kisréttől a kastélyparkig" címmel meghirdetett jelvénygyűjtő túrán ismerkedhetünk meg a helyi védelem alatt álló Sellyei Kisrét és a sellyei kastélypark arborétmuának különleges növényvilágával. A túra helyszíne a helyi védelem alatt álló sellyei kisrét. A 79 hektár kiterjedésű fás-ligetes lapréten nagy egyedszámban élnek különböző ritka nőszirom és orchidea fajok. A túrán szakvezető segítségével megcsodálhatjuk az ilyenkor nagy számban nyíló mocsári kosbort, valamint a hússzínű ujjaskosbort. A túrát követően sétát teszünk a sellyei kastélypark arborétumában. A közel 8 hektáros park kialakítása az 1800-as évek második felében történt. Az arborétumban jelenleg több mint 400-féle fa és cserje látható, melyből kiemelkedik az 50-féle fenyőből álló gyűjtemény. A látnivalókat gazdagítják a kertben elhelyezett, fából faragott szobrok. A park helyi védettség alatt álló természetvédelmi terület. A túra a sellyei kastély előtti parkolóból indul 10 órakor, hossza 4 km, és 3 óra alatt teljesíthető mindössze 400 forintért.

Drávai mamutokat láthatnak a központban

 

Különleges kiállítás várja a látogatókat Barcs-Drávaszentesen 2010. május 31. és június 13. között a Dráva Kapu Bemutatóközpontban. A Vízvári Általános Iskolával közös szervezésben megvalósuló kiállításon a Drávában talált mamutleleteket és a témával kapcsolatos filmeket lehet megtekinteni. A tárlatvezetéseket hétköznapokon, a Bemutatóközpont nyitvatartási idejében a Vízvári Általános Iskola diákjai tartják a látogatóknak. A programhoz kapcsolódóan a Bemutatóközpont területén üzemelő Grill Kávézóban a témához illeszkedő ételkülönlegességet, Mamut szendvicset, Ormányvadász sütit és Ice Age koktélt lehet vásárolni. A Dráva értékeit bemutató kiállítás az időszak alatt 50%-os kedvezménnyel látogatható!

Kenutúrát is szerveznek

 

Június első hétvégéjén megkezdődik a kenutúra szezon is a Duna-Dráva Nemzeti Parkban.


Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online