Kevés lakás épült

A lakásépítéseknek továbbra is több mint fele koncentrálódik a Közép-Magyarországi régióban. A befejezett építkezések száma 2010 első negyedévében csaknem azonos mértékben csökkent mind a vállalkozói, mind a saját használatra történő lakásépítés terén. A vállalkozások közel 22 százalékkal kevesebb lakást építettek, mint az előző év azonos időszakában. A vizsgált periódusban önkormányzati lakásépítés gyakorlatilag nem történt (14 lakás készült el ilyen forrásból), az építtetők körét a lakosság és a vállalkozások alkották, megközelítőleg fele-fele arányban.Minden településtípusban összességében kevesebb lakást vettek használatba, mint az előző év első negyedében, és az új engedélyek száma is csak a fővárosban növekedett. A kiadott új építési engedélyek alapján 516 ezer m2 lakóépület és 740 ezer m2 nem lakóépület beépítését tervezik, 28, illetve 15%-kal kevesebbet, mint 2009 első negyedében. A lakóépületek esetében a legnagyobb arányban az egylakásos házak tervezett építése esett vissza. A nem lakóépületek körében több mezőgazdasági, viszont kevesebb ipari és kereskedelmi épületet terveznek megvalósítani, mint az előző év azonos időszakában.
Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online
Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online