Kevesebb család, több sportoló

Az elmúlt hónapok rapszodikus időjárása kiszámíthatatlanná tette sajnos az idei év forgalmát. A családok érezhetően más irányba indultak nyaralni, ugyanis ebből a vendégkörből közel 30 százalékkal kevesebben érkeztek ezen a nyáron a gyékényesi tó partjára. Akik pedig ezt a pihenést választották, azok is inkább a megmaradt üdülési csekkjeiket használják fel, a készpénzes forgalom egyre ritkább - mondta Kárpáti László. Véleménye szerint ennek többek között oka az is, hogy kevés pénzből élnek a családok, a válságban nem feltétlenül a nyaralás az elsődleges számukra. Ezért új célcsoport felé fordultak ők is: búvárokat, strandkézilabdázókat, triatlonistákat sikerült sikerrel gyékényesre csábítaniuk, így gyakorlatilag az előző évhez hasonló bevételre számítanak.
Komoly problémaként említette még, hogy amennyiben rossz az idő, abban az esetben nem nagyon van kikapcsolódási lehetőség a faluban, gyakorlatilag a tó az egyetlen vonzereje a környéknek. A kieső bevételeket pedig a szezon meghosszabbításával igyekszenek realizálni. Terveik szerint vadászokat látnának vendégül szeptemberben, ugyanis a környék vadállománya igazán jó minőségű, s a kezdődő vadászati szezon kihasználása remek lehetőség lehet a panzió számára is. Addig azonban a sportoké és a sportolóké a főszerep. Ezen a hétvégén rendezik a búvárok Amphora Kupáját és az országos tájékozódási bajnokságot, míg a következő hét a hosszútávú triatlonról szól, ugyanis már évek óta a gyékényesi tó az eXtremeMan verseny kezdőpontja, itt bonyolítják az úszást.
Kraft Róbert
Somogy Megye Online

A gyékényesi tavat kedvelik a búvárok
Kraft Róbert
Somogy Megye Online