Kiskapuk az idősellátásban

Óriási az igény a szociális otthoni ellátásra, s amíg az állami intézményekbe jutásért sorba állnak az idősek, addig egyesek kihasználják a kiskapukat, engedély nélkül nyitnak otthonokat. Tíz fő ellátása alatt nincs bejelentési kötelezettsége az üzemeltetőnek, így papíron csak ennyi idős embert látnak el, a valóságban sokszor húszat, harmincat.
- Vannak Somogyban is olyan otthonok, amik illegálisan működnek, de ezt nagyon nehéz bebizonyítani, mert nem nyilvános a működésük - mondta Varga Zsolt szociálpolitikus, a Somogy Megyei Idősügyi Tanács titkára, aki maga is hasonló jellegű intézményt vezet Patalomban. - Nyilván megéri nekik, mert ha nem érné meg, akkor nem csinálnák. Megússzák a működési engedély megkérését, az engedélyeztetési eljárást, nem kell a szakmai feltételeket teljesíteni, nem kell gyógyszereket adni, nem kell szakembereket foglalkoztatni.
Egyszerűen egy rosszízű vállalkozás keretében ápolnak és gondoznak néhány tucat idős embert, ezeknek elkérik a vagyonát, elkérik a nyugdíját, elkérik a hozzátartozók mindenféle támogatását, és gyakorlatilag cserébe nem adnak semmit. 2006-ban Gyurcsány Ferenc kormánya emlékezetem szerint 150 millió forintot fordított arra, hogy az emelt szintű idősellátó intézményeket ellenőrizze. Ez 350 intézmény volt országos szinten. Erre elköltötte a 150 millió forintot, de ennek semmilyen eredménye nem lett, hacsak az nem lett eredmény, hogy az egyébként jól működő intézményrendszert szétverte. Elvonta az emelt szintűektől a normatívát, és azt a 20-30 intézményt - Somogyban is volt egyébként ilyen - amelyiket be kellett volna csukni, büntetőeljárás alá kellett volna vonni, azokkal nem történt meg ez a retorzió - közölte a Somogy Televízióval Varga Zsolt.
Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online
Forrás: Somogy TV
- Vannak Somogyban is olyan otthonok, amik illegálisan működnek, de ezt nagyon nehéz bebizonyítani, mert nem nyilvános a működésük - mondta Varga Zsolt szociálpolitikus, a Somogy Megyei Idősügyi Tanács titkára, aki maga is hasonló jellegű intézményt vezet Patalomban. - Nyilván megéri nekik, mert ha nem érné meg, akkor nem csinálnák. Megússzák a működési engedély megkérését, az engedélyeztetési eljárást, nem kell a szakmai feltételeket teljesíteni, nem kell gyógyszereket adni, nem kell szakembereket foglalkoztatni.

A kaposvári Liget Otthon legálisan működik
Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online
Forrás: Somogy TV