Konzorcium és bértárgyalás

Sajtóhírek szerint a kormány által tervezett megtakarítások több mint kétszeresét éri el a Volán társaság konzorciummá alakulása. Erről, és a bértárgyalások jelenlegi állásáról kérdeztük a Kapos Volán illetékeseit.

Az idén mintegy 800 millió forint megtakarítás várható attól, hogy a 24 Volán-társaság hat konzorciumba tömörült, így összehangolják tevékenységüket - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Az erről szóló szerződéseket a 2010. január 15-i határidőig megkötötték, aminek nyomán hat konzorcium jött létre. A Dél-Dunántúli Regionális Közlekedési Konzorcium a Gemenc Volán vezetésével alakult meg.

A konzorciummá alakulás milyen előnyökkel járt a társaság számára?

A konzorciumba tömörüléssel várhatóan csökkenteni lehet majd a párhuzamos kapacitások megszűntetéséből adódó költségeket.

Jelent-e ez gazdaságilag megtakarítást a társaságnak?

A konzorciumi forma hosszabb távon jelent majd megtakarítást a társaságok számára, jelenleg még nem érezhető a hatása.

A járatok számát tekintve hozott-e változást a konzorcium?

Mivel most alakult meg a konzorcium, így a 2010. évre még nem jelent változást a járatok számában.

A jegyek árának emelése járt-e utasszám csökkenéssel?

A társaság 2010. évre 4%-ot meghaladó utasszám csökkenéssel számol, mely a jegyárak növekedéséből és a megye gazdasági helyzetének alakulásából adódik.

A január 31-i határidő lejárt, milyen stádiumban vannak a bértárgyalások a dolgozókkal? Lesz-e sztrájk?

Jelenleg alágazati szintű bértárgyalások folynak. Helyben várhatóan február 9-én kezdődnek meg a bértárgyalások. A jelenlegi állás szerint kicsi a sztrájk esélye.


Kraft Róbert
Somogy Megye Online