Krúdy napok, Siófok
Krúdy Gyula születésének 130. és halálnak 75. évfordulója alkalmából rendezték meg az immár hagyományos, az iskola és Siófok város életében jeles eseménynek számító Krúdy Napokat. A rendezvények október 20-án kezdődtek és három napon keresztül tartottak.
A Kálmán Imre Kulturális Központ színháztermében rendezett ünnepélyes megnyitón Szamosi Lóránt főigazgató és Kersák István mb. igazgató köszöntötte a vendégeket, valamint az iskola diákjait.

Felgördült a függöny és színpadra lépett az iskola Irodalmi Színpada, mely igazi színházi csemegével, Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros: Valahol Európában című musical előadásával örvendeztette meg a nézőket.
Az ünnepélyes megnyitóval egy időben vette kezdetét a Kulturális Központban az Országos Krúdy Gyula prózamondó verseny.

E napon került sor az iskola előtt felállított, Varga Imre szobrászművész általkészített, Krúdy szobor koszorúzására.
A második napon is színes és változatos rendezvényeknek adott otthont a Somogyi TISZK Krúdy Gyula Szakközépiskolája és Szakiskolája. A Krúdy vetélkedőn 5 csapat, összesen 20 fő mérte össze tudását és bizonyította jártasságát Krúdy Gyula munkásságának ismeretében.
Az események sorában számtalan országos figyelmet keltő verseny szerepelt; ezek:
- Csomagoló verseny, 16 csapat részvételével,
- Pénztáros verseny
- Cukrász - Szakács - Pincér versenyek

A hagyományos Krúdy vacsora és bál díszvendégei voltak: Lamperth Mónika miniszter asszony, Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés Elnöke, Dr. Gruber Attila képviselő, Szamosi Lóránt, a Somogyi TISZK főigazgatója.

A harmadik nap a diákoké volt, amelyen szecskaavatóra, vidám játékos és ügyességi versenyekre került sor.
S a fénypont. a várva várt Krúdy - sztár vetélkedő, diákokból és tanárokból álló zsűrivel. Az idei műsorban 48 diák lépett fel, 18 műsorszámmal. .Az előadások nagyon változatosak és színvonalasak voltak: zenekar, ének, BMX, tangóharmonika előadás és tánc minden mennyiségben és formában... hip-hop, rocky, RSG, hastánc...
Meglepetésekben tehát nem volt hiány! De jókedvben, hangulatban sem. Több száz diák együtt élvezte az előadásokat, önfeledten szórakozott, s a nap zárásaként fergeteges táncra perdült tanár és diák egyaránt.