Lakócsa-Szentborbás árvízvédelmi gyakorlat
"Somogy megye polgárainak élet és vagyonbiztonsága kiemelt feladatként jelentkezik a Somogy Megyei Védelmi Bizottság feladatrendszerében" - mondta Gelencsér Attila Somogy Megyei Védelmi Bizottság elnöke a 2008. október 21-i árvízvédelmi gyakorlaton.
A megye alapvetően nem tartozik a kiemelten árvíz veszélyeztetet területek közé, azonban a Dráva folyó, mely a horvát-magyar határ mellett húzódó és Magyarország egyik leggyorsabban folyó víze Barcs várostól K-re húzodó szakasza árvíz által közepesen veszélyeztetettnek számít. Ezen a területen 4 olyan település helyezkedik el, melyek az elmúlt évtizedekben a vízügyi szakemberek véleménye szerint árvíz által potenciálisan veszélyeztetettnek tekinthető. Ezek: Lakócsa, Potony, Szentborbás és Tótújfalú lakott települések. Utoljára 1972-ben volt szükség komolyabb árvízvédelmi beavatkozásra.

Heizler György tű.ezredes SM Katasztrófavédelmi Igzagatóság igazgatója tájékoztatja Gelencsér Attilát a Somogy Megyei Védelmi Bizottság elnökét az árvízvédelmi gyakorlatra való felkészülésről.
A szakma javaslatainak figyelembevételével, valamint az érvényes jogszabályok alapján a 4 érintett településen megalakítottuk a Területi Rendeltetési Árvízvédelmi Komplex Szakalegységeket, mintegy 72 fővel. Feladatuk: Egy árvízveszélyeztetettségi időszakban a gátak, védművek állapotának folyamatos figyelése, veszély esetén a kézi és gépi mentő alegységek riasztása a védekezés érdekében. Az október 21-i gyakorlat a Somogy Megyei Védelmi Bizottság a Magyar Polgári Védelmi Szövetség és a Dél-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság közreműködésével valósult meg.

Az elnök találkozik a gyakorlaton résztvevő szakemberekkel

Gelencsér Attila is résztvesz a homokzsákok töltésében

Gelencsér Attila SM VB elnök Feigli Ferenc Barcs város polgármestere a helyi védelmi bizottság elnöke és Dr. Endrődi István Magyar Polgári Védelmi Szövetség elnöke, valamint az érintett polgármesterek figyelik az árvízvédelmi előkészületeket

Gelencsér Attila a Somogy Megyei Védelmi Bizottság elnöke megnyítja az árvízvédelmi gyakorlatot