Ma éjfélig vallhatunk

Szankció nélkül ma éjfélig lehet benyújtani a személyijövedelemadó-bevallásokat a magyar adózóknak. Idén az eddigi adatok alapján a tavalyinál már többen igényeltek vissza adót, amit csak akkor küld vissza az APEH, ha nincs köztartozása az adózónak.

Az elmúlt napok viharos időjárása miatt a hátrányos térségekben nem szankcionálja az APEH az esetleges bevallási késedelmet. Ha az időjárás miatt az adózó nem tud határidőben eleget tenni bevallási és/vagy befizetési kötelezettségének, akkor az akadály elhárulta után a bevallás benyújtásával, illetve a befizetéssel egyidejűleg indokolt igazolási kérelemmel kimentheti a késedelmet. Mivel Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kihirdetett veszélyhelyzet áll fenn, ezért a térségben a természeti körülmények által akadályoztatott ügyfél részéről nem szükséges részletes indoklás az igazolási kérelemben, elegendő a veszélyhelyzetre való hivatkozás.

Internetes adóbevallás

 

Az idén a korábbi éveknél jóval kevesebben hagyták az utolsó pillanatra a bevallást. Kilenc nappal a határidő lejárta előtt több mint kétmillió adózó eleget tett kötelességének, közel ötszázezren elektronikus formában vallottak. Az szja-bevallások fele tartalmazott adó-visszaigénylést, összesen 56,1 milliárd forint értékben. Ebből 45,8 milliárd már május tizedikéig vissza is érkezett az adózókhoz.
A magánszemélyeknek az idén is lehetőségük volt arra, hogy az APEH közreműködésével egyszerűsített bevallást nyújtsanak be. Közel 240 ezren választották ezt a lehetőséget, ők április 30-ig kapták meg az adóhatóságtól a kitöltött papírokat.


Feltöltötte: Kraft Róbert

Somogy Megye Online
Forrás: VG