MAP képzésen Somogy Megyei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon két pedagógusa

2010. február 18.–ától négy napon keresztül intézményünk két pedagógusa (Salamonné Vörös Anita, Szabó László) részt vett a Zánkán 10. éve megrendezésre kerülő MAP (Mentálhigiéniás Alapképzés Pedagógusoknak) programon.
A rendezvénysorozaton 12 tréner rendkívül színes előadásán vehettünk részt, valamint 16 fős csoportfoglalkozásokon. A képzések minden nap reggel 9 órától este 9 óráig tartottak, kisebb szünetekkel egybekötve.

A képzés a pedagógusok mentális egészségével és felfrissülésével foglalkozott, ahol különös hangsúlyt fektettek a pályán dolgozók lelki egyensúlyára, a tanár-diák kapcsolat erősítésére és az erőszakmentes oktatásra.

A négy nap nagyon tartalmas és ismeretben bővelkedő volt. Köszönjük a szervezőknek!

 

Salamonné Vörös Anita

Szabó László