Mathiász Napok Bogláron
Az ünnepélyes megnyitón Móring József Attila (országgyűlési képviselő), Mészáros Miklós (a Somogyi TISZK boglári tagintézményének igazgatója), és Szamosi Lóránt (a Somogyi TISZK főigazgatója) mondott köszöntőt.
Mészáros Miklós kifejtette: „Az utóbbi években jelentősen nőtt iskolánk népszerűsége, ennek több oka is van. Az utóbbi három évben százzal növeltük a tanulói létszámot, ez országos szinten is kimagasló.
Nagyon intenzív a marketingtevékenységünk, a Boglári Kollégiummal közösen hat megyére kiterjedő beiskolázási kampányt folytatunk.
Komoly fejlesztéseket tudunk magunk mögött, és országosan ritkaságnak számító képzéseket találnak meg nálunk a diákok."
A három napos rendezvényt továbbtanulási tájékoztatók, óralátogatási lehetőségek, teremlabdarúgó bajnokság, nyelvi és informatikai versenyek, virágkiállítás, mezőgazdasági eszközbemutató, kerámiavásár, számítástechnikai és kertészeti előadások tették színessé.
Sok más szaktekintély között a Microsoft oktatási üzletágának hazai vezetője és a Samsung képviselője is referált az informatikai oktatásban is jeleskedő középiskolában.
A rendezvénysorozatot a Mathiász Alapítvány közéleti bálja zárta. A jó szórakozást bórkóstoló, kitűnő ételek, hangulatos zene és a diákok ünnepi műsora biztosította.
Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online