Megújuló környezettudatos nevelési helyszín

Az erdei iskolát eredetileg azzal a céllal hozták létre, hogy színteret biztosítson a környezettudatos neveléshez, az erdő élővilágának megismeréséhez, egyúttal kellemes kikapcsolódást szórakozási lehetőséget nyújtson a 3-18 éves korosztálynak. Az Európai Unió Környezet és Energia Operatív Programja keretében 76 millió forintos támogatást elnyert projektet a helyszínen Barkóczi István, a SEFAG Zrt. vezérigazgatója kedden mutatta be a sajtó képviselőinek, valamint a környező iskolák, önkormányzatok képviselőinek.
Itt a gyerekek találkozhatnak erdészekkel is, megismerhetik a munkájukat, a foglalkozások, a túrák formálják a fiatalok környezethez való viszonyát - sorolta az erdei iskola erényeit a vezérigazgató, hangsúlyozva: fontosnak, "küldetésnek" tartják a fiatalok környezettudatos nevelését, ezért is áldoznak Somogy egyetlen erdészeti tulajdonban lévő erdei iskolájának felújítására.
Horváth Mihály a lábodi vadászerdészet igazgatója a tervek szerint őszre elkészülő beruházásról szólva kiemelte: ez a pályázat új lehetőséget nyit az iskola előtt. Az új fűtésrendszer kialakításával télen is fogadhat gyerekeket az erdei iskola, amely a felújítás után mozgás- és hallássérültek, vakok és gyengénlátók számára egyaránt akadálymentes lesz. Az igazgató beszámolója szerint lehetőségük lesz kerékpárok, oktatási segédanyagok vásárlására, ami mind azt segíti, hogy az erdei iskola a "felfedezve tanulás örömét nyújtsa".
A Kaposvártól 50, Lábodtól 9 kilométerre, egy 4 kilométeres erdei út végén található, egykori erdészházból kialakított erdei iskolában egy időben 35 gyerek számára tudnak szállást és étkezést biztosítani, foglalkozásokat tartani. A csoportok akár egy napra, egy hétvégére, vagy egy egész hétre letáborozhatnak itt. Programokról szakképzett pedagógusok és az erdészet munkatársai gondoskodnak.
Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online
Forrás: MTI