Megújuló panellakások [Somogy megye]

[Somogy megye] Az iparosított technológiával épült házak közös képviselőivel egyeztetetett Szita Károly polgármester az idei pályázatok beadási határideje előtt. Az utolsó konzultáción a város vezetője röviden tájékoztatta a jelenlévőket az eddigi eredményekről, majd elmondta: jövőre közel 2 milliárd forint értékű felújítással folytatódik Kaposváron a panelprogram.

 

 

A somogyi megyeszékhelyen tízezer felett van az iparosított technológiával készült lakások száma, s azok közül 2001-től 2008 végéig csaknem 9000 lakásban történt, illetve történik valamilyen felújítás 5,8 milliárd forint értékben.

A város közgyűlése idén 200 millió forintot szavazott meg előzetesen az egyharmados rész fedezetének, de a jelenleg beadás előtt álló 73 pályázat 616 milliós hozzájárulást kíván az önkormányzattól. Szita Károly a megbeszélésen hangsúlyozta: Előteremtjük a hiányzó százmilliókat és minden olyan pályázatot támogatni fogunk, amely tartalmilag és formailag megfelel.
A város belekezd továbbá a Sávház felújításába is, amely esetében tulajdonosként a renoválás költségeinek kétharmadát, 327 millió forintot kell állnia az önkormányzatnak.

- Ígéretet tettünk arra, hogy amíg igény lesz Kaposváron a lakások felújítására, addig mi minden pályázatot támogatni fogunk. Két feltételt azonban meghatároztunk. Az egyik az, hogy a lakóközösségeknek a lábazat-felújítást is vállalniuk kell, a másik pedig az, hogy a korszerűsítést - erősítendő a helyi gazdaságot - kaposvári fővállalkozókkal kell elvégeztetni - mondta a közös képviselőknek Szita Károly.

A polgármester felhívta a figyelmet arra, hogy a felújítás nagyságrendi változást jelent az energia-felhasználás terén, az összvárosi gázfogyasztás egyharmadával csökkent a panelprogram kezdete óta, ezáltal és az esztétikai szempontok miatt a lakások értéke növekedett.
A kaposvári közgyűlés szeptember 25-én dönt a pályázatokról, amelyeket a hónap végéig lehet benyújtani a minisztériumnak.

[www.somogymegye.hu]

Szólj hozzá a fórumon! MCOnet Fórum

Küldjön képeslapot ismerősének!

Somogy megye Online

Somogy megye Online webcím és linkajánló

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu