Nem somogyi az év kórháza
A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Kardiológiai Központja lett a fődíjas a betegek véleményén alapuló Év Kórháza 2009 szavazáson. A kardiológiai központ mind az öt kategóriában (orvosszakmai ellátás, ápoló- és szakszemélyzet, kórházi infrastruktúra, ellátás, valamint környezet és tisztaság) első helyezést ért el. Az ötödik Év Kórháza szavazás eredményeképpen az összesítettben második helyen a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza végzett, a harmadik helyezett az Országos Onkológiai Intézet, negyedik a kecskeméti Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza lett, míg ötödik helyezést a gyöngyösi Bugát Pál Kórház Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. kapott.
Az érdeklődők év végéig szavazhattak az interneten minden hazai, állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő kórházra és klinikára: 2009 szilveszter éjfélig 3800 voks érkezett a közönségtől. A kitüntetés és az ehhez járó számítástechnikai eszközök a Pfizer Magyarország támogatásával jutnak el az érintettekhez.
Az Év Kórháza programot a szervezők azzal a szándékkal indították el négy évvel ezelőtt, hogy láttassák a hazai kórházak, az egészségügyi ellátás színvonalát, és felhívják a figyelmet a kedvező példákra is.
A somogyi kórházak helyezései:
39. Kaposi Mór Oktató Kórház
116. Marcali Város Önkormányzat Kórház-Rendelőintézet
130. NagyatádMed Egészségügyi Kft.
177. Siófok Város Önkormányzat Kórház-Rendelőintézet
Kraft Róbert
Somogy Megye Online